Bukodi Károly (Fidesz), Ócsa polgármestere arról beszélt, hogy a lakóparktól pár kilométerre fekvő Ócsa biztosítani tudja a szociális lakóparkba költözők alapvető igényeit. A nemrég 300 millió forintból felépült egészségház, a tavaszra kész új bölcsőde, valamint a hamarosan bővülő óvoda ugyanúgy tudja fogadni a beköltözőket, mint a szabad férőhelyekkel rendelkező általános iskola és gimnázium – jelentette ki.
A sajtótájékoztatón egyebek mellett kiderült, hogy az ócsai lakótelep házainak négyzetmétere 300 ezer forintba kerül, illetve hogy az átadás többszöri csúszásának fő oka, hogy eredetileg készház-technológiában „gondolkodtak”, de e háztípus működtetése túl sokba került volna, ezért új közbeszerzési pályázatot kellett kiírni. A lakótelep első 80 házának leendő bérlői február közepéig jelentkezhetnek.