A felsőoktatás kapcsán elmondta, hogy „nem jó a képzési rendszerünk, nem találkozik a felsőoktatási struktúra az élettel”. Kósa Lajos szerint a keretszámoknál sokkal jobb rendszert talált ki a kormány, hiszen így képesek meghatározni, hogy „akkor se mehetsz egyetemre, ha meg tudod fizetni, de tök hülye vagy”. Az esemény végén szót ejtett a választási esélyekről is.
A politikus úgy látja, hogy jelen pillanatban nincs esélye az ellenzéknek nyerni 2014-ben. Hozzátette, hogy nem kedvelik a kétfordulós választási rendszert, „mert ez alkalmas volt az emberek átverésére. Mindig a másodiknál vesztettünk”. A 2002-es választásra utalt, amit az első fordulóban megnyertek, de a második fordulóban az MSZP-SZDSZ-koalíció győzött. „Ez olyan, mintha a Loki lenne a bajnok az NBI-ben, de a mögöttük lévő két csapat” összeállva elindulhatna a Bajnokok Ligájában – mondta Kósa Lajos a hallgatóságnak.