Fidesz: Egyre több az uzsorás a börtönökben

2013. január 21. 13:42

A Fidesz helyesli, hogy az uzsorások ellen hozott törvények mára hatásos eszközzé váltak az igazságszolgáltatás kezében, így egyre több az uzsorás a börtönökben – kommentálta a kormánypárt kommunikációs igazgatója, hogy a Debreceni Ítélőtábla hétfőn jogerősen börtönbüntetést szabott ki egy uzsorázásból élő házaspárra.

2013. január 21. 13:42

Kocsis Máté szerint a 2010-es kormányváltás előtt „az uzsorások zavartalanul fosztogathatták és félemlíthették meg az embereket”, ez azonban ma már nincs így, ugyanis míg „a szocialista kormányok tehetetlenül nézték és eltűrték a vidéki szegény emberek zsarolását”, addig a Fidesz szigorú törvényeket alkotott az uzsora-bűncselekmények visszaszorítására. Büntethetővé vált az egyszeri uzsorázás, az üzletszerűen elkövetett uzsorázás pedig minősített eset lett – emlékeztetett.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint – ahogyan azt a hétfői debreceni ítélet is igazolja – „aki ma uzsorázásra adja a fejét, és másokat megnyomorít, biztos lehet benne, hogy börtön lesz a vége”.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
James
2013. január 21. 17:49
Nem biztos, hogy jól tudom, de az uzsorások állítólag 100 %-ra adnak kölcsön, vagyis 100,-Ft-ért, 200-at adsz vissza. Én 4.6 misit vettem fel a banktól, és előzetes számításaim szerint 11.5 misit fizetek vissza. Ez bőven több, mint 100%, és mellé még kötelezően biztosítást is kell fizetnem.
zdenyek
2013. január 21. 16:58
Azért ez esti mesének nem rossz de a valóság mást mutat. Bárhogy is szépÍtjük az uzsara egy tipikusan cigányok által elkövetett bűncselekmény,bár vannak nem cigány hasonló bűnözők is,ez tény. A társadalom és a hatalom csak azért nem foglalkoztak ezzel a jelenséggel,mivel az uzsara kamatos kölcsönt cigány vette fel cigánytól.Ezt egyfajta benfentes kereskedelemként kezelték és hunytak szemet fölötte. A Fidesz azonban már rájött,hogy ez bizony egyrészt rossz az államkasszaának,hiszen adómentes vagyonok halmozódtak fel az elmúlt évtizedekben.Másrészt szavazatokat nyerhet ha lekapcsolja az uzsorást a kárvallott elmegy szavazni a Fideszre. Ez utóbbi még korántsem biztos de veszÍteni nem nagyon tud a dolgon. A baj csak az,hogy hiába kaszliznak be 100 kissebb uzsorást ha a nagyok szabadon garázdálkodhatnak. NyÍlt titok,hogy számos ismert és kevésbé ismert roma személyiség nyakig benne van az uzsora bizniszbe és köszönik szépen jól vannak,mi több,remekül. Élnek mint Marci Hevesen. Ezek az emberek hatalmas pokitikai befolyással rendelkeznek és csak ezért nem hallani róluk mint bűnelkövetők.Ők a nagy roma példaképek,akik a semmiből lettek valakik.Ők azok akikre felnézhetnek a szegény kissebbségiek. Mindenki gondolkodjon el kik lehetnek ezek az emberkék.
Antigoné
2013. január 21. 14:56
Műszakváltás van a ballib kommentelőknél? Az újak még nagyon frissek és aktívak.
Odoaker
2013. január 21. 14:53
Az uzsora is csak olyan, mint a szex. Két fél kell hozzá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!