Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Kapus Krisztán nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt tesz feljelentést. Kiskunfélegyháza polgármestere közölte: az önkormányzati választással kapcsolatos hangfelvételen elhangzott állítások valótlanok.
Kiskunfélegyháza polgármestere nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért feljelentést tesz a rendőrségen a személyét érintő rágalmazások miatt. Kapus Krisztián (Fidesz), aki egyben a választókerület országgyűlési képviselője is, szerdán az MTI-nek elmondta, hogy a kiskunfélegyházi önkormányzati választással kapcsolatban megjelent hangfelvételben elhangzott állítások valótlanok, ahogy azt maga a hangfelvételen hallható Ajtai Tibor, a megyei cigány önkormányzat elnöke is elismerte. Hozzátette: a hangfelvételt személye elleni aljas lejárató támadás céljára készítették, és ezt szintén elismerték. Kapus Krisztián emlékeztetett arra, hogy az önkormányzati választás tisztaságát megkérdőjelező jelenségről maga a választási bizottság sem értesült.
Az Együtt 2014 kedden közölte, hogy feljelentést tesz a 2010-es kiskunfélegyházi önkormányzati választáson történtek miatt, mert megítélésük szerint egy hangfelvétel a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúját veti fel. Azt írták: Ajtai Tibor, a Fidesz Bács-Kiskun megyei választmányának tagja, a megyei cigány önkormányzat elnöke egy felvételen részletesen elmondja, hogyan hajtottak végre – a láncszavazás módszerével – választási csalást a Fidesz-KDNP kiskunfélegyházi polgármesterjelöltje, Kapus Krisztián javára. A felvétel miatt a Jobbik is feljelentést tesz.

A szóban forgó hangfelvétel kapcsán az atv.hu közölt cikket kedden. Ebben szerepel az is, hogy időközben a YouTube videomegosztón nyilvánosságra került egy interjú, amelyben Ajtai Tibor elismeri a hangfelvétel létezését, ám azt állítja: többekkel együtt Dósai Bence, a Fidelitas megyei elnöke vette rá arra, hogy működjön közre egy olyan hanganyag összeállításában, amellyel majd Kapus Krisztiánt meg lehet zsarolni, hogy távozzon posztjáról. Szerinte a hanganyag tartalmának nincs köze a valósághoz, azt „próbából” vették fel a jegyzővel, három alkalommal. Mint mondta, csak később jött rá, hogy a Fidelitas-vezető saját szakállára akarta végrehajtani a puccsot, arról nem tudott sem Lezsák Sándor választókerületi elnök, sem Kerényi János régiós pártigazgató – írta az atv.hu, amely közölte azt is: Csölle Yvette jegyző – akit Kapus Krisztián elbocsátott január elején – ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy ezek próbafelvételek voltak, azt mondta, a felvétel az ő irodájában készült, egy „hétköznapi” beszélgetés keretében.