Az építkezés megkezdése előtt áll az Eurovegas-projekt

2013. január 04. 16:01

Két új befektetője van a magyar-osztrák-szlovák hármas határ közelébe tervezett Eurovegas kaszinóberuházásnak – tájékoztatta a vállalkozás sajtóügynöksége pénteken az MTI-t.

2013. január 04. 16:01

A közelmúltban aláírt tőkeszerződések eredményeként az Eurovegas-projekt már 60 százalékos saját erőt tud felmutatni, „ezáltal a fennálló összeg finanszírozása megvalósítható” – közölték.

Az új befektetőkről annyit közöltek: egyikük egy Kimberly Group nevű vállalkozás, másikuk egy spanyol befektetői csoport. Mint írják, a projekt átvészelte a nehéz gazdasági időszakot, és az építkezés megkezdése előtt áll. Valamennyi szükséges engedélyt beszerezték már, „a kaszinókoncesszió továbbra is fennáll, lehetőséget teremtve a teljes terület fejlesztéséhez szükséges első projekt üzemeltetésére”.

Október elején az MTI érdeklődésére még azt közölték: 2012-ben megkezdődhetnek a munkálatok. Akkor azt is jelezték: a Közép-Európa legnagyobb turisztikai beruházásaként beharangozott, a magyar-osztrák-szlovák hármas határ közeli Bezenye mellé tervezett szórakoztatóközpont felépítése a tervek szerint több mint 300 millió euró összértékű fejlesztés lesz. A projektet felerészben hitelből kívánják finanszírozni. Akkori tájékoztatásuk szerint a tulajdonosok, Hans Asamer és Alfred Supersberger – partnerükkel, a Hard Rock Internationallel együtt – mostanra „az építésre kész állapotig” fejlesztették a projektet, és jelenleg azon dolgoznak, hogy biztosítsák a komplexum elkészültének finanszírozását. 

Terveik szerint a működő komplexum mintegy 1200 munkahelyet teremt majd közvetlenül. Összesen 166 adminisztrációs és üzemeltetési álláshellyel számolnak, a játéktermek 673, a vendéglátás és a gasztronómia – amely diszkót, steakhouse-t, bajor sörkertet, egy koncert- és rendezvényközpontot, valamint egy 350 szobás szállodát is magában foglal – 377, míg az egyéb szórakoztatás 44 munkahelyet teremt. A foglalkoztatottak nagyobb része hazai munkavállaló lesz.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Claypool
2013. január 04. 17:16
Tehát : Tele lesz kurvával , stricivel , cigánnyal ,és egyéb köztörvényes söpredékkel. Bezenye , Isten veled.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!