Külső forrásokból fejleszt a XVIII. kerület

2012. december 15. 09:10

Önrész nélküli projektekkel próbál fejleszteni a főváros XVIII. kerülete, amely az elmúlt időszakban nagy hangsúlyt fektetett az energiahatékonysági beruházásokra is – mondta Ughy Attila (Fidesz-KDNP), a városrész polgármestere, országgyűlési képviselője

2012. december 15. 09:10

A kerületvezető tájékoztatása szerint két éve 12,5 milliárd forintos adósságállománnyal vette át az önkormányzat irányítását, s noha nem álmodtak felhőkarcoló vagy stadion építéséről, a minimális elképzeléseket is a realitásokhoz kellett alakítani. Szavai szerint az önkormányzati tulajdonú cégeknek számtalan leányvállalatuk volt, és a hivatali folyamatok is átláthatatlanok, számonkérhetetlenek voltak, így több átalakítást azonnal meg kellett kezdeni.

Ughy Attila elmondta, hogy tavaly félmilliárd forintot tudtak visszafizetni az adósságból, emiatt csak kisebb fejlesztésekben, jórészt uniós finanszírozású beruházásokban gondolkodtak. A legnagyobb projektnek Pestszentimre központjának megújulását nevezte, ugyanakkor úgy vélte: vannak a csaknem egymilliárd forintos beruházásnak megkérdőjelezhető elemei.

Szólt arról is, hogy az önkormányzat három nyertes uniós projektjének megvalósítása van folyamatban, mindhárom projektben vezető partnerként vesznek részt és részesülnek támogatásban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból. Az egyik a Havanna lakótelep szociális városrehabilitációjára, a másik a repülőtér környezetének gazdasági fejlesztésére, a harmadik pedig az energiafelhasználás és a hulladékkezelés racionalizálására vonatkozik. Ezeknek a pályázatoknak nincs vagy minimális önrészük van, s a projektek sikeres lezárása után közvetlenül Brüsszelhez tudnak fordulni és továbblépni olyan elemekkel, amelyekhez már építkezés is kapcsolódik.

Ismertette, hogy a XVIII. kerületi önkormányzat – egyedüliként az országban és Barcelona után másodikként – részt vesz a Honda energiatakarékossági programjában, s munkatársai hibrid személyautókat és motorokat tesztelnek munkavégzéskor. Elmondta: ezzel a kerület három hónap alatt egy erdőnyi fát mentett meg. Hozzátette, hogy folyamatos az oktatási intézmények energetikai korszerűsítése is: öt épület tetején helyeznek el napelemet. Az energiát a hálózatba táplálják, vagy jóváírja a szolgáltató.

A polgármester arra is kitért, hogy a jövő év első felében korszerűsíthetik az uszodák energetikáját is: a kerülethez tartózó 500 hektáros erdőterületről, kertvárosi utcákból származó zöldhulladék-nyesedéket használnák fel a sportlétesítmények fűtésére, vízmelegítésére.

Hangsúlyozta: az idén felavatták a városrész 56-os emlékművét, amely tematikájában, kialakításában is büszkeségre ad okot, és méltó helyszíne lehet akár állami ünnepségeknek is.

A kerületvezető jelentős problémának nevezte a Malév csődjét, mint mondta, a lakosság jelentős részét közvetlenül vagy közvetve a légiipar foglalkoztatta. Felelőtlennek tartotta az előző kormányok privatizációs tevékenységét, amely „bizonytalan tulajdonosi szerkezetbe” helyezte a közlekedési társaságot és a Dunaferr lőrinci hengerművét. Az önkormányzat workshopokat tart, továbbképzési lehetőségeket biztosít és találkozókat szervez a munkaadókkal – tette hozzá.

Utalt arra is, hogy peremkerület lévén elsősorban a külterületek biztonságát kellett megerősíteni, s a több kerülettel együtt alapított mezei őrszolgálat eredményes a fatolvajlások visszaszorításában. Ughy Attila azt is megjegyezte: az erdőkben a hajléktalanok telepeket építettek ki, gyakran kábelt égetnek, és az egymással való vitáik miatt félelmet keltő kutyákat tartanak. Úgy véli, az ezzel összefüggő probléma még megoldásra vár.

Ughy Attila a személyes terveiről szólva elmondta, hogy a következő ciklusban – mivel a posztok egymással összeférhetetlenek lesznek – a XVIII. kerületiek polgármestere szeretne maradni.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!