Iskolai államosítás: kreatív káosz?

A Fidesz kihelyezett, hajdúszoboszlói frakcióülése még 2011 szeptemberében döntött a iskolák állami kézbe vételéről, az országgyűlés pedig 2012 novemberében szavazta meg a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételét szabályozó törvényt. Így január elsejétől hivatalosan a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ felel a nem egyházi és nem magánkézben lévő iskolák fenntartásáért.

A központnak 198 területi kirendeltsége lesz, ezek volnának a járási tankerületek. Az épületek azonban önkormányzati tulajdonban maradnak, és az iskolák technikai működtetése is önkormányzati feladata marad, míg a KIK dolga a pedagógiai munka felügyelete és annak finanszírozása lesz. A KIK-et még jóval a törvény elfogadása előtt, a nyár közepén hozta létre a kormány: a központ fennhatósága alá 2700 iskola és kollégium, 120 ezer pedagógus és 1 200 000 gyerek tartozik majd. Az iskolák helyett a KIK alkalmazza és fizeti majd a pedagógusokat és az oktatói, nevelői munkát segítő közalkalmazottakat is. Az állami intézményfenntartó foglalkoztatotti állományába tartoznak a jövő éve elejétől a pedagógusok, valamint az oktató-, nevelőmunkát közvetlenül segítő közalkalmazottak is.

Már maga az államosítás is aggályos, ám még problematikusabb a végrehajtás: a kormány nem hagyott elég időt az átállásra. Az Új Katedra pedagógiai szakfolyóirat szeptemberi számában például úgy fogalmazott: párhuzamosan zajlik a tervezés és a megvalósítás. A jogszabályt december 10-én hirdették ki, rendelkezéseinek többsége pedig már december 11-én hatályba lépett, a technikai átállásra sem sok idő maradt január elsejéig. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke ezért alkotmányossági vizsgálatot kezdeményezett, többek közt a jogbiztonság sérülését feltételezve.

A Mandiner annak járt utána, hogyan látszik békaperspektívából az új rendszerre való átállás, azaz milyen gyakorlati nehézségekkel küzdenek az iskolák. Megkerestük egy jó nevű józsefvárosi általános iskola igazgatóját, a PDSZ-t és az oktatási államtitkárságot is. Vajon tényleg senki nem fog semmit megérezni az átállásból, ahogy a tárca ígéri?

Szabad iskolaelhagyás

Mindenekelőtt tisztázzuk röviden, hogyan is nézett ki eddig a rendszer. Eddig az iskolák önkormányzati – települési, kerületi, megyei vagy fővárosi – tulajdonban voltak, költségvetésüket az önkormányzattól és az azt kiegészítő állami normatívából kapták, minden évben egy alkufolyamat eredményeként – a pénzükkel viszont saját maguk gazdálkodtak. A Nemzeti Alaptanterv lényegében kimeneti szabályozásként működött: meghatározott egy alaptananyagot, az intézményeknek pedig igen nagy mozgásterük volt a helyi tanterv kialakításában. Az ellenőrzést elsősorban a 4., 6., 8. osztályban bevezetett kompetenciamérés testesítette meg – no és az érettségi. Az iskolák a körzetükből jelentkező gyerekeket kötelesek voltak felvenni, de számos körzeten kívüli iskola is létezett, nem volt kötelező a körzeti iskolába íratni a gyereket, ha felvették máshová is.

A szabad iskolaválasztás inkább „szabad iskolaelhagyás”, mivel mindenki kimenekítheti a gyermekét a körzeti intézményből – mondja a Mandinernek Szontagh Pál, a nyolcadik kerületi, integrált oktatást megvalósító Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola igazgatója, aki kifejti: nagy reményeket vetett a pedagógustársadalomból érkező, jó iskolát felépítő Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkári szerepvállalásába, de mára csalódott benne. Emellett lát olyan területet, ahol tényleg érdemes nagyobb állami szerepvállalásra buzdítani. Szontagh szerint a szabad iskolaválasztást meg lehetne hagyni úgy, hogy nyilvánvaló korlátokat teszünk be azzal kapcsolatban, hogy miként válogat az iskola. Például a tagozatos iskolákban ellenőrizni kellene, tényleg a tehetség szerint veszik-e fel a gyerekeket. Hozzáteszi: a közoktatási törvénynek a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekről szóló része szinte változatlan maradt, pedig épp itt lett volna szükség igazán változtatásokra, mivel a szabályozás teljesen életszerűtlen és paragrafusízű.

Kik a KIK?

Szontagh azt mondja: egy dolog az államosítás, és hogy azzal egyetértünk-e; és másik a végrehajtás. Az igazgató, akivel december 17-én beszélgettünk, hosszasan sorolja a problémákat: mindenekelőtt azt, hogy ezen a napon még de facto nem létezik a KIK helyi kirendeltsége, ami január elsejétől fenntartja az iskolát. Nincs tankerület, csak egy megbízott vezető apparátus nélkül, így pedig nehéz bármiről is tárgyalni. Hozzáteszi: azt sem látni, mekkora lesz a tankerületek anyagi mozgástere, hiszen ők csak filiáléi a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak.

Az Új Katedra novemberi száma azt írta: az oktatási tárca sok mindent elkalkulált, „az infrastruktúra és a szakapparátus egy része a járások felállásakor már elkelt”, mások – például akik egy önkormányzatnál egyszerre felelnek az oktatásért és más területért – nem mobilizálhatóak. Így a KIK-es, tankerületi munkatársak jelentős részét az utcáról kell toborozni. A KIK emellett nem kívánja átvenni a nem megfelelő végzettséggel rendelkező önkormányzati munkatársakat, ahelyett, hogy a végrehajtási rutinra koncentrálna. A tárca a szaklap szerint az infrastrukturális, elhelyezési lehetőségeket is rosszul mérte fel. Mendrey László, a PDSZ elnöke a Mandinernek úgy nyilatkozott (december 20-án): ugyan megvan mind a 198 tankerületi vezető, de december közepén még hiányzott alóluk az apparátus, sokfelé nem volt például épületük, és 90 milliárd forint hiányzott a költségvetésükből.

Ezzel kapcsolatban megkerestük a tárcát, ami a KIK (december 21-i) válaszát továbbította számunkra, eszerint 2012. december 20-tól teljes a létszám a tankerületi igazgatói körben. „A tankerületi igazgatók  idén novemberben megkezdték a munkát, így a tankerületek nem csupán elméletileg, hanem gyakorlatban is működnek. A tankerületi igazgatók munkatársai 2013 januárjában kerülnek a központba, javarészt az önkormányzatok, később pedig a Megyei Intézményfenntartó Központok állományából. A tankerületek elhelyezése a legtöbb esetben megoldott,  a helyi önkormányzatok és a megyei kormányhivatalok sok segítséget nyújtottak ebben, azonban még jelenleg is zajlanak az egyeztetések, de mindez nem befolyásolja a feladat-ellátásunkat.”

A tankerületekkel lenne pár tisztázandó jogkör: ha az intézmény iskolanapot tart külső helyszínen, a hagyományainak megfelelően, akkor a bérlés vajon a működtető (önkormányzat) vagy a fenntartó (KIK-tankerület) dolga? Mendrey szerint logikusan ez a működtető feladata lenne, mivel az állam (azaz a KIK és kirendeltségei) csak az oktatási munkáért és a pedagógiai feladatot ellátók béréért felelnek, de minderről nincs konkrét végrehajtási utasítás még. Emellett ő a két terület szétválasztását is úgy, ahogy van, logikátlannak tartja. A KIK ezzel kapcsolatos kérdésünkre azt válaszolta, hogy ezekben a kérdésekben jellemzően a működtető dönt majd, „a tankerületek és az önkormányzatok a törvény szerint megkötötték a megállapodásokat az intézmények átadásáról. A fenntartó és a működtető feladatait a köznevelési törvény részletesen szabályozza, emellett az egyedi működtetéssel kapcsolatos kérdések egyedi megállapodásokban lesznek rögzítve, melyeket január 15-ig kell megkötni”. A tárca hozzátette: a két félnek elemi érdeke a jó együttműködés.

Az is problémás lehet, hogy egy tankerülethez nem egy önkormányzattól kerülnek át az iskolák. A fővárosi tankerületekben lesznek önkormányzati és fővárosi intézmények, a vidékiekben több település és a megye iskolái. A nyolcadik kerület erdei iskoláját vajon használhatja-e majd a fővárosi működtetésű, de ugyanahhoz a tankerülethez tartozó Fazekas Mihály Gyakorlógimnázium, az ország régóta legjobb középfokú oktatási intézménye? Vagy a kerület, mivel nem szólhat bele iskolái működésébe, ellenérdekelt lesz az erdei iskola fenntartásában, én inkább megszünteti azt?

Iskolák pénz nélkül

Az iskoláknak január elsejétől nincs önálló költségvetésük, sem ellátmányuk. A KIK (tárca által továbbított) indoklása szerint „az állam vagy az önkormányzat leveszi a gazdálkodás terhét az iskolaigazgató válláról”. De mi van, ha kiég egy villanykörte? Mi történik, ha magas rangú vendég érkezik az intézménybe, és venni kellene neki virágot? Mi van, ha elfogynak a táblafilcek?  Ki dönt arról, hogy bérelhet-e buszt az osztálykirándulásra? A KIK a tárcának feltett vonatkozó kérdésünkre úgy reagált: az igazgatók ilyen kérdésekben „a tankerületi igazgatótól ellátmány formájában gyors segítségre számíthatnak”.

Szontagh Pál már aláírt egy negyedéves időszakokra vonatkozó együttműködési megállapodást a kerületi intézményműködtető központtal. De ha előre végig kell gondolni negyedéves időszakokra, hogy miből mennyire van szüksége az iskolának, akkor is problémás a jelenlegi helyzet: ugyan egy évre visszamenőleg meg tudják nézni, miből mennyi fogyott, de a nyár miatt nincs értelme ezt automatikusan néggyel elosztani. Nyáron ugyanis több szög és kevesebb táblafilc fogy, mint tanítási időben. A dolog úgy lenne megoldható, ha egy hosszú átmeneti időszakban egy KIK-es ember csak figyelne és jegyzetelne, hogy a kerülete iskoláiban miből mennyi fogy. Ráadásul a személyes ismeretség és bizalom kialakulásának is jobbat tenne egy hasonló megoldás.

Ugyancsak bosszantó apróság, hogy nem lehet tudni, az iskolák bérbe tudják-e adni továbbra is a helyiségeiket. A Vajdában például keddenként kiadták a tornatermet focizóknak. A bérleti díj 30 százaléka rezsi címén az önkormányzaté lett, a többiből „motiválták”, azaz fizették a tovább maradó portást, és esetleg még bevétel is származott belőle. Lehet-e továbbra is keddi foci a tornateremben? Kinek fizetnek a bérlők? Ha nem az iskolának, ki fogja maradásra bírni és kifizetni a portást?

Takarítóbrigádok, óraadó tanárok?

A technikai dolgozókat már tájékoztatták az iskolákban, hogy januártól munkavégzésük nem helyhez kötött. Ez annyit tesz: legalábbis lehetőség lesz rá, hogy a karbantartók, informatikusok, takarítók, konyhások hol itt, hol ott dolgozzanak. Szontagh Pál szerint ebben van ráció, mert nem biztos, hogy napi nyolc órában szükség van karbantartóra vagy kézbesítőre minden intézményben. Ám, mint mondja, az amúgy is minimálbért kapó munkatársak még kevésbé lesznek motiváltak, ha nem az iskolától kapják a pénzt. Emellett számos iskola van, például a Vajda is, ahol a technikai személyzet több tagja érzelmileg kötődik az intézményhez: vagy ő maga járt ide, vagy a gyereke. Így a minimálbéren kívül van némi személyes motivációjuk is a munkájukban. Ráadásul ma pontosan tudni lehet, melyik teremhez melyik takarítónak van kulcsa – a tantermekben pedig ott van a gyerekek cucca és az iskola tulajdonát képező drága eszközök. Az iskolához kötődő takarítók általában megtalálni szokták az elveszett dolgokat, nem pedig fordítva – nem biztos, hogy ilyen szoros bizalom tudna kialakulni az egyszer itt, másszor ott felbukkanó takarítóbrigádokkal is.

A saját hatáskörben felhasználható költségvetés hiánya azonban ennél súlyosabb problémákat is magában rejt. Például Szontagh Pálnak fogalma sincs, ki fogja összeállítani a következő félévi órarendet január közepén – azt ugyanis eseti megbízási szerződéssel szokták rábízni a kollégákra. Egyáltalán: tekintve, hogy nem az igazgató fizeti a pedagógusait, nem tudja őket anyagilag motiválni. Erre a működtető által folyósítandó, Mendrey által említett, napi gondok megoldására való keretösszeget ugyanis nem lehet majd felhasználni. A KIK (s a tárca) viszont úgy látja: „az igazgató szakmai tekintélyével, emberi hitelességével vezeti az iskolát, feladata a pedagógusok tevékenységének értékelése, s minden javaslattétel, akár az anyagi motiválásukkal kapcsolatosan is”.

Az osztályfőnök és a szakmai munkaközösségek nevesítve vannak a köznevelésről szóló törvényben, viszont a kerületi munkaközösségek fennmaradása bizonytalan. Az oktatási államtitkárság mindenesetre azt ígéri, hogy az eddigi rendszer anomáliáit, amiben az önkormányzatoktól függtek a pótlékok, „az állam garantálja a jogszabályi feltételeknek megfelelő béreket és juttatásokat az ország valamennyi pedagógusa számára”.

Tulajdonképpen jelen állás szerint az sem biztos, hogy az igazgató maga válogathatja meg a munkatársait. Ezt erősíti meg a KIK válasza is: „a pedagógusok felvétele, kiválasztása terén is javaslattételi joga lesz az igazgatóknak”. Azaz ha az igazgató jóban lesz a tankerület vezetőjével, akkor elfogadják a javaslatait. A PDSZ elnöke azzal nyugtat minket: végignézte a listát, és szerinte a jó viszonnyal nem lesz gond. Józsefváros vonatkozásában ezt erősítette meg Szontagh Pál is: a tankerület vezetője elismert, jó szakember, a kerületi önkormányzat eddigi ügyosztályvezetője.

Mind Szontagh Pál, mind Mendrey László felhívja a figyelmet azonban arra, hogy az alacsony óraszámban tanító pedagógusok (például a rajz, ének, kémia, fizika szakosok) valószínűleg nem csak egy iskolában fognak tanítani. Mendrey leszögezi: ezt a tárca gyakorlatilag kész tényként kezeli. Ez azt jelenti, hogy az érintett tanároknak például az ötből három napot az egyik, kettőt egy másik iskolában kell majd tölteniük. Így viszont – mutat rá a Vajda igazgatója – nem tud majd nekik osztályfőnöki megbízatást adni, s egyáltalán: épp a Hoffmann Rózsa által olyannyira ellenzett óraadói attitűd lesz szükségszerűen jellemző az ilyen kollégák munkájára, hiszen ha a tanár „kabátban érkezik az órára és kabátban megy el”, aligha tud igazán személyes kapcsolatot kialakítani a gyerekekkel. Mendrey aláhúzza, hogy ez még nagyobb problémát fog okozni vidéken, a járásokban, ahol adott esetben települések közt kell majd ingáznia a tanároknak.

Családias üzem?

Mind a takarítók, mind a tanárok példája mutatja, hogy az iskola, ha jól működik, a Vajda vezetőjének szavai szerint családias közösség, azaz zárt rendszer. Kérdés, hogy jó-e ezt nyitottá tenni.

A fent vázolt problémák mellett nem világos a fizetések sorsa sem: a decemberi apanázs már a 2013-as költségvetéshez tartozik, azt elméletileg az államkincstáron keresztül még az önkormányzat utalja, ám január 3-án folyósítják, így nem teljesen tisztázott, hogy tényleg így van-e. A januári fizetést már a KIK utalja, de Szontagh Pál szerint ez pedig azért  problémás, mert még nem tudják, hogyan lesz a túlóraelszámolás. Eddig a túlórákat az iskola gazdasági irodája számolta el, a gazdasági irodákat azonban megszüntetik. A KIK ezzel kapcsolatos kérdésünkre úgy reagált: „a túlórák minden intézményben adottak, azok igazolása, elszámolása  szakmai feladat, a munkaszervezési feladatkört az intézményvezetők látják el”. Emellett a tárca ugyan azt ígéri, áprilisban döntenek az életpályamodell bevezetéséről, és hogy az együtt mozog az ígért béremeléssel, ez azonban csak ígéret, és ha nem így lesz, akkor számos pedagógus, aki a megélhetés miatt túlórát vállal, kénytelen lesz vállalhatatlan egzisztenciális kompromisszumot kötni.

Mindehhez képest már kisebb gond az, hogy ezentúl megszűnik a jó iskolai gyakorlatok „piacosításának” lehetősége. De mit is takar ez? A Vajda számos egyéb címe mellett „előminősített referenciaintézmény”, ami annyit tesz: az EU-s, TÁMOP-os pályázatokon induló iskolák vásárolhatnak tőle „jó gyakorlatokat” vagyis módszertani képzéseket. Nos, mivel az intézményeknek nem lesz saját költségvetése, ezeket a képzéseket most központosítják, azaz a referenciaintézményi mivoltot feltüntető tábla kint marad a falon, ám az ezzel kapcsolatos bevételt feltehetően elbukja az intézmény. Ezzel kapcsolatban is kérdeztük az államtitkárságot, ahonnan az a válasz érkezett a KIK nevében: „a referenciaiskolák hálózata projekteredmény, s a köznevelési struktúra átalakítása során minden jó gyakorlat megőrzésére törekszünk. Az állami feladat-átvétel nem a vásárolt, hanem az ingyenes szolgáltatásokat, tudásbázis-építéseket preferálja”.

Tényleg senki nem érez majd semmit?

„Én nem tudom összeegyeztetni azt a két mondatot, hogy ez a magyar közoktatás legnagyobb átfogó reformja, és hogy senki nem fog érezni semmit. Vagy az egyik, vagy a másik” – mondja Szontagh Pál. Szerinte nincs értelme olyan reformnak, amiből senki nem érez semmit. „Ha el vagyunk szánva a reformra, legyen az az ambíciónk, hogy mindenki érezze annak az eredményeit és a hasznát.” Hozzáteszi: a mostani technikai átalakításból a gyerekek nem fognak sokat érezni, maximum hajszoltabb tanáraik lesznek. Hosszabb távon, ha marad a kaotikus állapot, akkor viszont az oktatási munkán is meg fog ez érződni.

Az Új Katedra idézett száma azt is megjegyzi: míg a hatásköröket elveszik az igazgatótól, a felelősség náluk marad, ráadásul ők maradnak az iskola arca a szülők és gyerekek felé, a nem általuk okozott problémákat is nekik kell majd kommunikálni, nem háríthatnak mindent a KIK-re és az önkormányzatra.

Mindenesetre az igazgató szerint szokásjogi alapon majd kinyitja valaki az iskolát január harmadikán, a félév kezdetekor, és szokásjogi alapon fogják az esetleg lehulló havat is eltakarítani. A rendszer nehézkedési erejénél fogva még kitermeli a megoldást, ám mégis sokkal jobb lett volna, ha 2013 szeptemberével indul az új szisztéma. Akkor ugyanis pont ott tartanánk most, ahol tartanunk kell. Most olyanoknak kell végrehajtani az átalakítást, akik jó szakemberek, de nem tudják, hogy melyik iskolában mire van szükség, hol hány udvar van és szükség van-e kertészre. Mendrey rámutat: a tárca állandóan azt kommunikálja, hogy minden rendben, Hoffmann Rózsa a gyakorlati felvetéseket azzal hárítja, hogy ilyen apróságokkal ne zavarják – ám a rendszer működése épp az ilyen apróságokon múlik. Megkeresésünkre az államtitkárság azt a választ adta: a rendszer költségvetési szempontból – az önkormányzati helyetti központi finanszírozás okán – hatalmas változást jelent, amelynek tervezhetősége kizárólag egy teljes költségvetési év fényében értelmezhető.

Persze, teszi hozzá Szontagh Pál, nem csak az igazgató lesz tulajdonképpen adminisztratív végrehajtó, hanem a pedagógusok is, mivel az új kerettanterv sem a kiugróan tehetségeseknek, sem a felzárkóztatandóknak nem motiváló. Óraszámban lenne lehetőség felzárkóztatásra, tehetséggondozásra, de a tananyag rugalmas kezelése nélkül ez nem sokat ér. Márpedig most az lesz, hogy mindenki a 28-ról a 29. oldalra fog lapozni a tankönyvben október 15-én, csak az egyik diák érteni és unni fogja, a másiknak meg fogalma sem lesz, hogy mi olvas. A tíz százalékos mozgástér a tagozatok többségénél elmegy a tagozatos órákra. Így a tagozatok közt szinte megszűnik az átjárhatóság az iskolán belül is, A Vajdában egyébként a nem tagozatosok tíz százalékát az alapkészségek erősítésére, azaz matekra és magyarra váltják be. Az igazgató szerint tehát „akárhogy nézzük, lefokozzák a pedagógust, és alkotó értelmiségi helyett szellemi betanított munkásnak tekintik”.