A felperes a Szegedi Ítélőtáblához címzett fellebbezésében elsődlegesen a Szegedi Törvényszék ítéletének megváltoztatását, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását kérte. A Szegedi Törvényszék azért utasította el Kaiser Ede a Nemzeti Nyomozóiroda és pertársaival szembeni keresetét, mert az alperesek felróhatósága nem állapítható meg a felperes elítélésével, illetőleg a felperessel szemben lefolytatott büntetőeljárással összefüggésben. Az ítélet szerint önmagában a jogalkalmazó szervek tévedése nem jelent egyúttal felróható magatartást is.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a polgári peres bíróság a büntetőeljárás törvényességét a személyiségi jogi per keretében – amely jogsértésre Kaiser Ede hivatkozott – nem bírálhatja felül, e tekintetben kizárólag a büntetőügyben eljáró hatóságok foglalhatnak állást. A jogalkalmazó téves mérlegelése – amely ebben az esetben megállapítható – nem jelentette a felperes személyiségi jogának a megsértését, így nem lehet helye kártérítési igénynek.