MSZP: Folytatódik Budapest kifosztása

2012. november 11. 13:31

Az MSZP szerint az elmúlt egy évben tovább folytatódott Budapest kifosztása és tönkretétele, amelyről az ellenzéki párt egy újabb „romleltárt” készített. A Fekete könyv II. címet viselő virtuális kiadványt Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakcióvezetője mutatta be vasárnap Budapesten.

2012. november 11. 13:31

A kötet, amely a feketekonyv.mszp.hu oldalról letölthető, „az elmúlt két év 156 megszegett ígéretét, 74 hazugságát és 379 ostoba döntését” tartalmazza – mondta Horváth Csaba.

A Fekete könyv első kötetét tavaly októberben mutatták be a fővárosi szocialisták. Az ebben felsorolt problémák közreadásától azt remélték, hogy azokat a városvezetés komolyan veszi, ám a lista csak tovább bővült.

Horváth Csaba példaként említette a Vidám Park tervezett felszámolását, és vitatta, hogy a fővárosi állatkert további bővítésére lesz megfelelő forrás. A BKV-t pedig egy kötélhez hasonlította, amely a jelenlegi finanszírozás mellett nemcsak a közlekedési vállalatot, de Budapestet, sőt az országot is megfojtja.

A szocialista politikus bejelentette, hogy tavaszra elkészül a „Modern, biztonságos Budapest” elnevezésű program, amely a jövő Budapestjének vízióját teremti meg. A szakmai és civil szervezetek bevonásával folyó műhelymunkában eddig 150 oldalnyi anyag készült el, amely 600 probléma megoldását keresi.

Horváth Csaba szerint a 2013. március 15-ig elkészülő program nem 2010 restaurációjáról, hanem a 2014 utáni Budapestről szól majd. A program bemutatása után további társadalmi vita kezdődik, hogy az anyag tovább bővüljön – tette hozzá.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2012. november 12. 09:28
"MSZP: Folytatódik Budapest kifosztása" Kurva jó beismerés! Van ez így, hogy valakik elszólják magukat.
ProfWilliam
2012. november 12. 08:33
Nagyon fájhat nekik, hiszen ők szeretnék budapestet rabolni. :)
buddhafoga
2012. november 12. 07:34
Hazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudikhazudik...
doncamillo
2012. november 12. 07:12
Csak nem arról a kicsike adósságról beszél ez a barom, amit a demszkijék hátrahagyatak?! Mert pénz nem volt a kasszában, csak váltók, amiket mostanában kell kifizetni..!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!