Mégsem kér előzetes normakontrollt a Fidesz a választási törvényről

2012. november 07. 13:34

Az előzetes tervekkel ellentétben mégsem kér előzetes normakontrollt a választási törvényről a Fidesz – tudta meg a hvg.hu. A párt ugyanakkor arra számít, hogy a köztársasági elnök ezt meg fogja tenni.

2012. november 07. 13:34

hvg.hu értesülései szerint mégsem kért előzetes normakontrollt a választási eljárási törvény tervezetéről a Fidesz-frakció. A portál megkereste az ügyben Rogán Antalt, aki azt mondta, a frakció nem ellenzi a normakontrollt, és szeretné is, hogy az Alkotmánybíróság megvizsgálja a javaslatot. Mivel azonban a képviselőcsoport szerint összességében nem alkotmányellenes a törvény, azért szerinte rosszul nézne ki, ha ezzel a meggyőződéssel mégis alkotmányossági vizsgálatot kérnének. Rogán szerint ugyanakkor azért is jó lenne ez előzetes normakontroll, mert ha ez csak utólag történne meg, az megzavarhatná a regisztrációt és a választásokra való felkészülést.

A hvg.hu egyébként úgy tudja, hogy a Fideszben arra számítanak: Áder János köztársasági elnök kikéri majd az Alkotmánybíróság véleményét.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2012. november 07. 18:47
ergének való cikk, talán megüti gusányi sátrának a fontosságát (már ha nem KÉNE inkább a szomszéd néni macskáját etetni)
G. Pantyelejevics
2012. november 07. 16:57
Egyszer kifordított bundakesztyű, egyszer papucs orrán pamutbojt ... ahogy egy szellő hintáztatja az ágat, fel 's le. Ha egyáltalán lesz választás 2014-ben, akkor annak szabályai még az adott napon sem lesznek biztosak. Simán benne van, hogy más szabály szerint indulok el a szavazókörbe, mint ami akkor lesz, mire odaérek. A naripártnál csak az biztos, hogy minden bizonytalan.
balint60
2012. november 07. 14:47
Miért is kérnének? Miután megígérték, természetes, hogy nem teszik meg. Ráadásul az egészet, részletszabályokkal együtt bepakolták a gránitba-vésettbe, nehogy érdemben foglalkozhasson vele a kiherélt AB.
Secnir
2012. november 07. 14:37
összegzem: a fidesz frakció nem kér normakontrollt a fideszesekkel feltöltött alkotmánybíróságtól, mert a fideszes jogalkotók szerint nem ellenes a fideszes alkotmánnyal, ugyanakkor a fideszes kormány sem fogja megkérdőjelezni a dolgot. a fideszes rogán szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy a fideszes alkotmánybíróság normakontrollját fogja kérni az a fideszes köztársasági elnök, aki írta a törvényt. jól értelmezem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!