Gyurcsány és Bajnai ellen indít kampányt a CÖF

2012. november 08. 12:23

A békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum és más civilszervezetek az emlékeztető kampány első lépéseként egy kiadványt juttatnak el az ország valamennyi háztartásába, melyben elemezni fogják „az elmúlt 8 évben történeteket”. Ettől azt remélik, hogy az emberek ráébrednek arra, hogy a mostani magyar válság előidézője az a Gyurcsány-Bajnai-féle szövetség volt.

2012. november 08. 12:23

Emlékeztető kampányt indítanak a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a hozzá csatlakozó civil szervezetek, amelyek a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezette korábbi kormányok negatív döntéseire kívánják felhívni az emberek figyelmét. Az Orbán-kormány melletti békemeneteket is szervező Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, megdöbbenéssel értesültek arról, hogy „az ország gazdasági tönkretételében nemrég szerepet vállaló” Bajnai Gordon volt szocialista miniszterelnök visszatér a politikai életbe. Elmondta, „civil ismeretterjesztő mozgalmat” hirdetnek, ennek első lépésként egy kiadványt juttatnak el az ország valamennyi háztartásába, melyben elemezni fogják az „az elmúlt 8 évben történeteket”. Ettől azt remélik, hogy az emberek ráébrednek arra, hogy a mostani magyar válság előidézője az a Gyurcsány-Bajnai-féle szövetség volt, amelyik a gazdasági területet „előre elaknásította”. Az MTI-nek azt mondta, a kiadványt a jövő hét végétől folyamatosan juttatják el az emberekhez. Hozzátette, hogy a kampány sikere érdekében adománygyűjtést indítanak, melyhez akár 100-200 forintos felajánlásokat is várnak.

Fricz Tamás politológus, a CÖF másik szóvivője Bajnai Gordont, a közelmúltban alapított Haza és Haladás Egyesület elnökét a múlt emberének nevezte, akivel az ország újra megkapná a „reinkarnálódott Gyurcsány Ferencet”. Szerinte Bajnaival nem a demokrácia erősödne meg, hanem újra a „posztkommunizmus és annak hálózatai”, továbbá nem a nemzeti érdekek védelme lenne fontos, hanem a globális, nemzetközi hatalmi körök előtti önfeladás és megalkuvás. Szabó Endre a Kárpát-medencei családszervezetek képviseletében kritikával illette azokat a „szereptévesztő” civil szervezeteket, amelyek az általuk fontosnak tartott értékek képviselete helyett politikai szerepet vállalnak és például a mostani kormány megdöntésére törekednek.

Összesen 399 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2012. november 09. 06:02
egyébként pár évvel elkéstek...már lejárt a lejárató kampány, lehetne már pozitiv értékű kampányt is csinálni, vagy az nem megy?
Felebarát
2012. november 09. 05:59
hurrá...arról kéne inkább brossurát csinálni, hogy az elmúlt két évben mit tettek...miért kell mindig a múltat firtatni...annyira gááááááááááz...
Yuing
2012. november 08. 23:48
CÖF = agyhalott barmok gyülekezete
chinasky
2012. november 08. 20:41
zsíros civilek: http://atlatszo.hu/2012/10/22/itt-a-civil-tamogatasok-listaja-a-kormany-mellett-demonstralni-meno/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!