Folytatódik az új Ptk. tárgyalása

2012. november 21. 08:01

A jövőre életbe lépő új polgári törvénykönyv (Ptk.) általános vitájának lezárásával folytatja munkáját az Országgyűlés e heti háromnapos ülésének végén. A Ház szerdán másik napirendi pontként a Bethlen Gábor Alapot érintő módosításokat tárgyalja.

2012. november 21. 08:01

A parlament ülése reggel kilenc órakor kezdődik, a képviselők – napirend előtti felszólalások nélkül – rögtön az új Ptk.-t kezdik tárgyalni. A kabinet július 11-én nyújtotta be a törvénykönyvről szóló javaslatot, amelyet a Vékás Lajos akadémikus vezette polgári jogi kodifikációs főbizottság dolgozott ki. A kormány korábban az előterjesztés újdonságai között említette, hogy a családjogi törvény rendelkezései integrálódnak a Ptk.-ba, továbbá kibővülnek a jogi személyekre vonatkozó általános rendelkezések, és a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályozást is beépítik a javaslatba. Emellett az előterjesztés pontosítja például a rokontartás, az örökbefogadás és a gyámság szabályait is.

A törvénykönyv általános vitáját három ülésnapra osztották szét, a képviselők először szeptember 26-án, majd október 3-án mondhatták el véleményüket, az általános vita utolsó felvonását azonban a Fidesz-frakció kérésére elhalasztották.

Az azóta eltelt időben a KDNP-frakció a bejegyzett élettársakra vonatkozó szabályok elhagyását kérte. Módosító javaslatukban ezt egyebek mellett azzal indokolták, hogy a családok védelméről szóló törvény rendelkezései fogalmilag ellentétben állnak a bejegyzett élettársi kapcsolattal.

Az ülésnap másik vitája a Bethlen Gábor Alapról szóló törvénymódosítás lesz. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter javaslatában egyebek mellett azt kezdeményezi, hogy az alap támogathasson önkormányzatokat, továbbá az intézményeiket is.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Omega2010
2012. november 21. 09:18
"Magyarországot el kell kerülni" - Kifakadtak Londonban 2012. november 20. "a csillagok kedvező együttállása" nélkül Magyarország a világ egyik legkockázatosabb országa lehet - mutatnak rá a Bank of America Merrill Lynch részvénypiaci stratégái ma kiadott, "Magyarországot el kell kerülni" alcímű anyagukban. A befektetési bank londoni közgazdásza, Raffaella Tenconi ezzel párhuzamosan egy másik elemzést is kiadott ma, amelyben az eddigi 0,8%-os jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését 0,3%-os recesszióra változtatta." orbán a hülyék királya.
Kal
2012. november 21. 08:57
Fontos lesz, hogy a Fidesz képviselői mit mondanak (vagy mit nem mondanak) a KDNP javaslatára, amellyel a kötelmi jogi fejezetbe száműzné az élettársi kapcsolatot a családjogi részből. Bár sokan azt hiszik, hogy ez egy harmadrendű kérdés, valójában a Ptk. az a kódex, amely előbb-utóbb mindenkit húsba vágóan érint, és ha annak a több százezer embernek, akik ma Magyarországon élettársi kapcsolatban élnek, csak a tizede rájön, hogy mennyire kibabráltak velük, aligha fog 2014-ben a jelenlegi kormánypártokra szavazni. Erről szólt az egyik írásom a Kaleidoscope blogon: http://kaleidoscope.blog.hu/2012/11/18/a_kdnp_tizezrevel_tolja_az_eddigi_fidesz_szavazokat_az_mszp-hez
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!