Előállították a Szebb Jövőért egyenruhás városnézőit

2012. november 30. 18:16

Előállította a rendőrség a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület 14 tagját Miskolcon pénteken, miután a fekete egyenruhába öltözött emberek városnézésnek nevezett felvonulást tartottak az Avas lakótelepen.

2012. november 30. 18:16

Jakab Péter, a Jobbik megyei alelnöke, miskolci önkormányzati képviselő a héten Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármesternek címzett nyílt levelében jelezte, hogy megalakul az egyesület miskolci egysége, „mely péntek délután az Avason fog sétálni”.

Az egyesület miskolci szervezetének megalakulásáról sajtótájékoztatót is tartottak pénteken. A „városnéző séta” az esemény után indult.

Pakusza Zoltán jobbikos önkormányzati képviselő pénteken közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben az írta: „Sajnos kiderült, a hatalom újfent nem a becsületes polgárok mellett áll. Az Avason sétáló hazafiakat a pintéri rendőrség előállította, mintha közönséges bűnözök lennének”.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján azt írta, hogy 14 embert előállítottak. Közülük egyet közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése vétsége, a többit pedig közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt állítottak elő.

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
birkakaka
2012. december 01. 13:08
2014 ig türelem aztán kifelé a zsidóbarát Rogánokkal,fideszesekkel Pintér féle pénzbehajtó rendőrökkel.Kifelé a komcsikkal feloszlatni az MSZP-t visszaszerezni Magyarországot!
Fakutya tizedes
2012. november 30. 23:10
Ezeknek se családjuk, se takaritanivalójuk, de dolguk? Micsoda torzszülött férgek.
staliens
2012. november 30. 22:55
Valaki már fölvetette a next-összes kiadását a mandin, lassan itt az idő, mert igen is egyfajta kordokumentum és még van a csávóban spiritusz. NEXT miért nem blogolsz? Olyan lennél mint egy köpőcsésze, undorító, de legalább hasznos.
magnamater
2012. november 30. 22:39
Minden magyar feketébe öltözhet - ami eddig tatárnak töröknek németnek orosznak meg a nemzetiségeknek nem sikerült, most a hazai hatóságok ,cigányok és mások végre végeznek velünk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!