Le Monde: Bajnai egységfrontja bíztató jel

2012. november 11. 13:47

A Le Monde szombat délutáni számában Orbán-ellenes front megjelenése Magyarországon címmel közölt elemzést Bajnai Gordon visszatéréséről.

2012. november 11. 13:47

A francia liberális napilap szerint az Orbán-kormánynak megalakulása óta nem kellett szervezett ellenzékkel számolnia, az Együtt 2014 mozgalom létrejöttével azonban megváltozhat a helyzet. A szerző Yves-Michel Riols úgy látja, hogy az október 23-án elmondott „értelmes és visszafogott, hosszú beszédével Bajnai Gordon az összefogás képviselőjeként lépett fel, hogy elhatárolja magát az ország megújítására hivatkozva a megosztó szerepet teljesen felvállaló Orbántól, aki szuverenista, antikommunista és a globalizált kapitalizmussal szemben nyíltan szkeptikus álláspontot képvisel”.

Bajnai ugyanakkor – mint a lap emlékeztetett – az MSZP és liberális szövetségeseinek „katasztrofális mérlegétől is szándékosan elhatárolta magát”. A szerző úgy látja, hogy Bajnai programja nem annyira „homályos ideológiai tartalma, hanem inkább a módszere miatt érdekes”: a volt miniszterelnök „egy olyan országban próbál meg konszenzusos politikát hirdetni, amely a kommunizmus traumája miatt még mindig nagyon megosztott azok között, akik Orbán Viktorhoz hasonlóan radikális szakítást hirdetnek az előző rendszerrel, és a baloldaliak között, akik úgy ítélik meg, hogy ideje lenne már túllépni ezen a fájdalmas történeten”.

Arra is kitért a lap, hogy Bajnai nem akar új pártot alapítani, hanem Romano Prodi volt olasz miniszterelnök példáját követi, aki sikeresen fogta össze a balközép olajfa koalícióba a Berlusconi-ellenes erőket. „Ilyen kezdeményezésre még nem volt példa a rendszerváltás óta Magyarországon [...].  Egy ilyen Orbán-ellenes front megjelenése mindenesetre biztató jel a magyar demokratikus vita életképességét illetően” – zárta írását a Le Monde.   

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2012. november 12. 12:20
A Le Monde-nak fogalma nincs a magyar viszonyokra, ha egy Baynau a bíztató jel. Mire?
Válasz erre
0
0
tevevanegypupu
2012. november 12. 07:41
Tajekozott pasas lehet az ujsagiro, aki elegedetten leirja, hogy Bajnai az mszp-szdsz kormany katasztrofalis politikajatol is elhatarolodott. A rohej az, hogy Bajnai talan mar el is hiszi, hogy neki semmi koze nem volt ehhez a kormanyhoz, ot nem az mszp valasztotta rettenetese megprobaltatasok utan kenyszer-miniszterelnokke..Kar, hogy a Le Monde pedig ennyire melyre sullyed.
Válasz erre
4
1
buddhafoga
2012. november 12. 07:33
Hazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnakhazudnak...
Válasz erre
4
1
gvarga10
2012. november 11. 20:40
Ilyenkor eszembe jut Majakovszkij.Egész más vonatkzásban-ő a bürokráciát ostorzta,futólag! Én a súgásra hazudó külföldi "tekintélyes HIRHARANGOKAT! Majakovszkij talán megbocsájtja nekem..... Trendi lapokra Vicsorgok,mint az ordas Nagy nevek előtt hasra nem estem Bár pofozna pokolra ördög csorda Minden jónevű lapot,csak ezt nem:/ingyen nincs reklám/ Szóval ha a Le Monde ir valamit,azt képszpénznek lehet venni.Nem,nem,csak sugallatnak,felhivásnak,fülbe dugható ördögöcskének,egyéb szirén hangnak,stb. Azzal akarnak etetnia jó libertinus francúzok,hogy a MÓDSZER-a bal és a jobb, a hivő és ateista, nemzeti és nemzetközi/globál/mind,mind egyesüljön Bajnai "násznagysága " alatt az új "SUSAI MENNYEGZŐN"! Ültessünk olajfát-azt nem veszik figyelembe,hogy az olajfa csak évtizedek mulva terem!Őket meg sűrgeti az idő! Kérdés:Ha nem sikerül a kandidált Gúnárnak összeütni a szimbiózist LE Mond-e????????
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!