Erdélyben Orbán Viktor életforma, az RMDSZ nem fog átállni csak úgy Magyar Péterhez

Az egyetlen módja annak, hogy Magyar Péter ezen változtatni tudjon, az, hogy ha kormányra kerül, elzavarja az összes hazug gazembert az állami propagandamédiából.

A Jobbik elnöke szerint 2014-ben három alternatíva közül választhatnak az emberek: az egyik lehetőség a jelenlegi kormány támogatása, a másik lehetőség a „Bajnai-Gyurcsány-Milla-tengely”, a harmadik pedig a Jobbik, amely nemzeti fordulatra készül és amely most Tiszavasváriban bizonyított.
A Jobbik elnöke szerint a vasárnapi, tiszavasvári időközi önkormányzati választások eredménye bebizonyította, hogy 2014-ben nem kettő, hanem három alternatíva közül kell majd az embereknek választaniuk. Vona Gábor elmondta: az egyik lehetőség a 2014-es választásokon a jelenlegi kormánypárt támogatása, „amely megszorít, az ebből befolyó pénzt szétosztja a gazdagok és a klientúrája között, a választásokon pedig úgy tűnik, hogy megvásárolja a cigány emberek szavazatait”. A másik lehetőség – folytatta – a „Bajnai-Gyurcsány-Milla-tengely”, amely szintén megszorít, az Amerikai Egyesült Államokból kap támogatást, a nemzetközi háttérhatalmaknak – az IMF-nek és a pénzügyi világnak – a magyarországi helytartójaként akar Magyarországon tevékenykedni és kormányra kerülése esetén megadóztatná a nyugdíjakat, valamint bevezetné az általános ingatlanadót. Végül a pártelnök szerint a harmadik alternatíva a Jobbik, amely nemzeti fordulatra készül és amely most Tiszavasváriban bizonyított.
Vona Gábor szerint a tiszavasvári választások másik tanulsága, hogy ha a magyar emberek, vagy egy közösség a mindennapjai irányítását a Jobbikra bízza, akkor a párt ezzel nem él vissza és a bizalmat meg tudja őrizni. A vasárnapi időközi választásokkal kapcsolatban leszögezte: a Jobbik 51-36 arányban legyőzte a Fideszt és Tiszavasvári továbbra is a Jobbik fővárosa maradt. Szerinte ez azért is különösen fontos, mert a kormányváltás óta eltelt két évben ez volt a legnagyobb súlyú önkormányzati választás, hiszen először választottak 2010 óta egy 10 ezer főnél népesebb városban polgármestert és teljes képviselőtestületet, ráadásul igen magas, 46 százalékos részvétellel.
A sajtótájékoztatón szintén részt vett Fülöp Erik, Tiszavasvári újraválasztott jobbikos polgármestere, aki arról beszélt, hogy tovább kívánja folytatni a megkezdett munkát és az eddigi „mentalitásnak” megfelelően dolgoznak majd a következő két évben is.