Átláthatatlan a Magyar Média Mecenatúra Program pályázati rendszere a Mérték Médiaelemző Műhely atlatszo.hu portálon megjelent cikke alapján. A szerző, Mong Attila ezúttal elsősorban a műsorgyártást támogató pályázatokról fogalmazta meg kritikáját, mely szerint számos kérdést felvet azoknak a cégeknek a listája, amelyek a támogatásokban részesültek, illetve az is, hogy kik döntenek az állami százmilliók sorsáról. Mint írta, „a különböző dokumentumok, adatok, formanyomtatványok változatos fájlformátumban (pdf, docx, txt) kerülnek fel az oldalra, ami megnehezíti a keresést, az összehasonlítást, így a számonkérhetőséget”, az összesített kimutatások teljes egészében hiányoznak.
A Mérték az elemzés elkészítéséhez hét pályázatot vizsgált meg: közülük öt különböző típusú filmek gyártásának támogatására szólt, kettőt pedig tévés forgatókönyvírás, televíziófilmterv-fejlesztésre írtak ki. A pályázatok összértéke 964 millió forint volt. Mong egy táblázatra hivatkozva azt írta: „az összes támogatás majdnem felét (42 százalékát) három vállalkozás nyerte el, különösen, ha a toplista élén szereplő Szupermodern Kft. adataihoz (164 millió forint) hozzáadjuk a vele egy címre bejegyzett, egyébként egy ciprusi cégben végződő Service Film Positive Kft. (4,5 millió forint) számait”. A szerző informátoraira hivatkozva közli: a Szupermodern már az előző érában is hatékony volt a támogatások megszerzésében.