Orbán nem lenne újra az Európai Néppárt alelnöke

2012. október 03. 08:19

Orbán Viktor nem jelölteti magát újra az Európai Néppárt alelnöki tisztségére; a magyar miniszterelnök inkább a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöki, illetve kormányfői munkájára kíván az eddigieknél is jobban koncentrálni.

2012. október 03. 08:19

Orbán Viktor nem jelölteti magát újra az Európai Néppárt (EPP) alelnöki tisztségére – tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán az MTI-t. Havasi Bertalan közölte: a döntés fő oka, hogy a magyar miniszterelnököt nemrégiben ismét megválasztották a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnökének, és a kormányfői munka mellett erre a megbízatására kíván az eddigieknél is jobban koncentrálni.

Az EPP-t 1976-ban hozta létre az Európai Közösség 7 országának 11 kereszténydemokrata pártja, jelenleg már több mint 70 európai kereszténydemokrata és konzervatív pártot tömörít. Az Európai Parlamentben az EPP-nek van a legnagyobb – 271 tagú – frakciója. A Fidesz 2002 óta teljes jogú tagja a szervezetnek. Orbán Viktor az EPP 2002. októberi kongresszusa óta a szervezet egyik alelnöke.

A Demokratikus Centrumpártok Internacionáléja (CDI) – ma is használt korábbi nevén Kereszténydemokrata Internacionálé – a világ keresztény, humanista nézeteket valló politikai pártjait és szervezeteit tömöríti. A szervezet európai szárnya az EPP. A Fideszt 2001-ben vették fel a CDI-be, Orbán Viktor azóta a szervezet alelnöke. Orbán Viktort idén szeptember 21-én, Rómában választották meg újra a CDI alelnökének.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kaya Ibrahim
2012. október 04. 06:28
Orbán induljon inkább az oligarcha párti választásokon. Sokféle jelző illik rá, de nem akarok trágárkodni. A néppártiság az végképp nem.
liberálzöld.
2012. október 03. 10:29
Itt is kitelt Orbán becsülete. Át kell szállni egy másik gazdatesre.
G. Pantyelejevics
2012. október 03. 10:25
Vitya akkor szokott "önként" lemondani valamiről, ha előbb nagyobb fiúk rászólnak, hogy erről le kéne mondani. :P
tarackos
2012. október 03. 09:36
Vagy megüzenték, hogy inkább ne jelöltesd magad, égő lenne...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!