Orbán Viktor szeretné, ha a magyarok nem becsülnék le az elmúlt két évben végzett munkájukat. „Az, hogy Magyarország ma itt tart, a dolgozó embereknek köszönhető. Ezért elismeréssel kell beszélni róluk” – hangoztatta.
Orbán Viktor szólt arról, hogy Magyarország az elmúlt két évben elvégezte azon változtatások nagy részét, amely ahhoz kell, hogy versenyképes lehessen az új világgazdasági helyzetben. A miniszterelnök egyben hangot adott azon meggyőződésének, hogy az ország ma sokkal versenyképesebb, mint két évvel ezelőtt volt. Úgy vélte: a magyaroknak semmi okuk arra, hogy ne higgyenek saját jövőjükben, vagy azt gondolják, hogy nem képesek arra, amire amerikai, francia, vagy német versenytársaik. Jó példa erre a Bóly Zrt. 3,5 milliárd forintos, a szarvasmarha-tartásban világszínvonalú technológia alkalmazását eredményező beruházása.
Orbán Viktor az Országgyűlés elé kerülő földtörvénnyel kapcsolatban azt mondta: százhúsz éves vita, hogy a kis, a közepes, vagy a nagybirtok legyen meghatározó Magyarországon. Személy szerint a középbirtokokat megerősítené, és ahhoz adna lehetőséget, hogy a kisbirtokosok középbirtokosokká váljanak.
„Nem viseltetek szimpátiával a nagybirtok iránt és szerintem vissza kell szorítani ezek arányát. Mindamellett tudomásul kell venni: vannak Magyarországon állattartó telepek nagy földterülettel, amelyek a takarmány megtermelésére alkalmas föld nélkül aligha képesek megállni a lábukon, és ezt a szempontot is be kell fogadni” – mondta Orbán Viktor, aki szerint az új földtörvénynek nem rombolnia kell, hanem a jövőt szolgálnia.
A kormányfő a munkahelyteremtésről szólva hangoztatta: továbbra sem adta fel azt a célt, hogy tíz év alatt egymillió új munkahely lesz Magyarországon. Elismerte ugyanakkor, hogy bár vannak eredmények, a folyamat „nem halad elég jól”. Ennek okaként az európai uniós pénzügyi válságot jelölte meg, amelynek újabb és újabb hullámai érik el Magyarországot.