Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Várhatóan már kedden elfogadja a parlament azt a javaslatot, amelynek értelmében a koncesszióban működő játékkaszinókat leszámítva nem működhetnek majd pénznyerő játékgépek Magyarországon. A kieső költségvetési bevételeket az online szerencsejáték megadóztatásából fedeznék.
A pénznyerő játékautomaták működtetésének teljes megszüntetését javasolja a kormány – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a kormány rendkívüli ülése után. Lázár János indoklása szerint a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne pénznyerő automatákba dobálják a pénzüket, másrészt súlyos nemzetbiztonsági kockázatok is felmerültek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban.
Az államtitkár elmondta: a parlament – kivételes sürgős eljárással – várhatóan már kedden elfogadja a törvényjavaslatot, amely még ebben a hónapban hatályba léphet, így „a koncesszióban működő játékkaszinókat leszámítva” a következő hetektől Magyarországon nem működhetnek majd pénznyerő játékgépek. A kieső költségvetési bevételeket az online szerencsejáték megadóztatásából fedeznék.