Jövő szeptember 1-én indul majd az önkéntes feliratkozás a 2014-es választásra – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn, amikor újságírók előtt ismertette a választási eljárás tervezett változásait. Jövő augusztusban minden magyar állampolgár, aki szerepel a népesség-nyilvántartásban, kap egy felhívást arra, hogy döntse el, akar-e szavazni vagy sem, ha igen, hogyan akar részt venni a voksolásban – személyesen vagy levélben –, hol akar szavazni – határon belül vagy azon kívül –, majd ezt a dokumentumot visszaküldi – ismertette a menetrendet a fideszes politikus.
Ezt követően, 2013. szeptember 1-től kezdődik az önkéntes regisztráció, amely a választást megelőző második hétig tart majd. Az „első vonalhúzás” november-december körül lesz, ekkor kapnak egy visszajelzést az állampolgárok arról, hogy felírták őket, így szavazhatnak, azoknak pedig felhívják a figyelmüket, akik még nem regisztráltak – részletezte Lázár János.