Pakusza Zoltán a miskolci Jobbik elnöke

2012. szeptember 30. 14:10

Pakusza Zoltán önkormányzati képviselőt választották meg a Jobbik miskolci alapszervezetének elnökévé, miután Szegedi Márton augusztus elején lemondott tisztségéről.

2012. szeptember 30. 14:10

Pakusza Zoltán miskolci önkormányzati képviselőt választották a Jobbik miskolci alapszervezetének elnökévé a hétvégi tisztújításon – tájékoztatta a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és miskolci alelnöke vasárnap az MTI-t. Jakab Péter közleménye szerint Pakusza Zoltánt a tagság nagy többséggel választotta meg. Az újonnan felállt elnökség a legfontosabb feladatának a választókkal való szorosabb kapcsolattartást és a törvénytisztelő miskolciak még határozottabb érdekképviseletét tartja.

Ennek érdekében a Jobbik fokozni kívánja a borsodi megyeszékhelyen az utcai politizálást – olvasható a közleményben, amely ezt azzal indokolja, hogy „a Fidesz egész pályás letámadást alkalmaz a párttal szemben: három tagjukat indokolatlanul likvidálták az önkormányzati szakbizottságokból, a Fidesz kezében lévő városi média pedig nem tájékoztat róluk.

A Jobbik miskolci szervezetének korábbi elnöke, Szegedi Márton augusztus elején lépett ki a pártból, és mondott le tisztségéről. Az MTI-hez akkor eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: „az elmúlt időszak eseményei miatt, a felmenőim és testvérem iránt érzett tiszteletem és szolidaritásom jeléül lemondtam a Jobbik Magyarországért Mozgalomban betöltött minden párttisztségemről és ezzel együtt párttagságomról is”.

A politikus testvére, Szegedi Csanád július 30-án lépett ki a Jobbikból, azt megelőzően lemondott a Jobbikban betöltött funkcióiról, és közölte, a jövőben kizárólag EP-képviselőként kívánja folytatni a munkáját. Az ügy előzménye, hogy Novák Előd, a Jobbik országos alelnöke Facebook-bejegyzésében lemondásra szólította fel Szegedi Csanádot, amiért korábbi állításával ellentétben feltehetően már régebben is tudott zsidó származásáról. Szegedi Csanád június végén – miután több jobboldali hírportál is erre tett utalásokat – elismerte: anyai ágon zsidó felmenői is vannak. A barikad.hu-nak adott interjújában akkor úgy fogalmazott, egészen 2011 decemberéig nem tudott zsidó felmenőiről.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!