Milliárdos fejlesztéseket tervez a Főtáv

2012. szeptember 27. 12:23

Elkezdődött a kivitelezés a Főtáv Mintaépületek című pályázatának első lakóházában. A társaság emellett középtávon 15,6 milliárd forint értékű beruházást tervez.

2012. szeptember 27. 12:23

Elkezdődött a kivitelezés a Főtáv Mintaépületek című pályázatának első lakóházában, emellett középtávon 15,6 milliárd forint értékű beruházást tervez a társaság – ismertette Fekete Csaba, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján. A társaság az idén tavasszal írt ki pályázatot 50 millió forint értékben épületek korszerűsítésére. A három úgynevezett mintaépület mindegyikében felújítják a melegvíz-rendszert, lakásonként mérhetővé, követhetővé teszik a fogyasztást, továbbá napelemeket szerelnek fel a lakóházak tetejére, amelyek villamos energiát termelnek.

A vezérigazgató alapvető fontosságúnak nevezte, hogy új fogyasztókat tudjanak bevonni a távfűtés rendszerébe. Szavai szerint a Belváros felé terjeszkednének, az Országház és annak környékére építenék ki a hálózatot, ami 2-3 éven belül megvalósulhat. Szólt arról is, hogy a leválás egyre ritkább: az idei első nyolc hónapban 5 fogyasztó lépett ki a távfűtés rendszeréből. Fekete Csaba azt is hangsúlyozta, hogy olyan új beruházásokat terveznek, amelyek néhány év alatt megtérülnek. A Főtáv rövid távon 4,35 milliárd, hosszú távon 15,6 milliárd forint értékben fejlesztene. A vezérigazgató tájékoztatása szerint folyamatosan korszerűsítik a távvezetékeket, hogy minél kevesebb legyen a hőveszteség, a nullát azonban nem lehet elérni. Hozzátette: Budapesten az 516 kilométernyi vezeték harmada korszerűsített, a hőveszteség pedig összességében jóval az európai átlag alatt van.

A tervek között említette egy Észak-Pest – Újpalota hőkooperációs rendszer létrehozását, amely a hulladékhasznosításból nyert hőn alapulna, s növelnék a Csepeli Erőmű termelését is, ahonnan mások mellett a kelenföldi fogyasztókat is elláthatnák. Kiemelte azt is, hogy a mostani 96 százalékban gázalapú rendszerektől érdemes a megújuló energia felé mozdulni, ennek jegyében biomassza-hőforrást telepítenének az észak-budai régióba.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2012. szeptember 27. 13:56
Simicska már készítteti az új pénzesládát, mert a régiek már dugig tele vannak!
kjkj945
2012. szeptember 27. 12:58
És kicserélik mintaházra az összes belvárosi házat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!