Gyurcsány: Nagyobb az esély, hogy nem lesz ellenzéki együttműködés 2014-ben

2012. szeptember 18. 21:46

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szerint nagyobb az esélye annak, hogy nem lesz átfogó ellenzéki együttműködés 2014-ben.

2012. szeptember 18. 21:46

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában kedden azt mondta: bár szükségesnek tartaná a demokratikus ellenzéki szervezetek összefogását, nagyobb esélyt lát arra, hogy „az MSZP és az LMP önérdeke miatt” nem lesz együttműködés.

Az LMP lényegében kizárja az összefogást a parlamenti pártokkal, míg az MSZP stratégiájából az látszik, hogy egyedül, a többi ellenzéki párttól szavazatokat elvonva akar nyerni – magyarázta.

Szerinte ha 2013 őszéig nem változik, hogy a kormánynak lassan apad, az ellenzéknek pedig lassan nő a támogatottsága, de az ellenzéki oldalon nincs világos alternatíva, program, a Fidesz kihívására kész szervezet és alkalmas személy, akkor „félő, hogy már késő lesz”.

A korábbi miniszterelnök a választási szabályok átalakítása miatt megfontolandónak tartaná, hogy a demokratikus ellenzék egységesen bojkottálja a 2014-es parlamenti választást, de úgy ítéli meg: miután a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP kinyilvánította, hogy mindenképp indul, ez a felvetés értelmetlen.

Gyurcsány Ferenc – aki három párttársával együtt egy héten át éhségsztrájkkal tiltakozott a választási feliratkozás tervezett bevezetése ellen – azt mondta: az előzetes regisztráció a Fidesz hatalmi törekvéseit szolgálja, mivel azt a 20-25 százaléknyi választópolgárt akarja kizárni a voksolásból, aki az utolsó pillanatban dönti el, hogy részt vesz a választáson, és általában a hivatalban lévő kormány ellen szavaz.

Azt, hogy az LMP a DK javaslatát elutasítva ott lesz a választási eljárási törvény parlamenti vitájában, úgy kommentálta: felvetődik a gyanú, hogy az LMP azért nem bojkottálja az indítvány tárgyalását, mert „kifizették azzal, hogy eltörlik az ajánlócédula-gyűjtést, ami nagyon nagy problémákat okozott az LMP-nek”. Utalt arra, hogy feltételezése szerint a Fidesz az előző választáson „közreműködött” az LMP ajánlószelvényeinek összegyűjtésében, és ma is azt vélelmezi, hogy „létezik a Fidesz és az LMP között egyfajta együttműködés”.

Gyurcsány Ferenc szerint pártjának nem okozna nehézséget az ajánlószelvény-gyűjtés, de a jelenlegi ajánlási rendszer megszüntetését elfogadhatónak tartja. Hangsúlyozta azonban, hogy ez inkább egy arányos, listás választási rendszerben lenne indokolt, az egyéni körzetekben ugyanis az ellenzék töredezettségéhez vezethet a jelöltállítás megkönnyítése, ami a Fidesz érdeke.

A DK elnöke arról is beszélt, hogy pártjának jelenleg 150-200 ezer szavazója lehet, ez a teljes népesség 2-3 százaléka, ami jó esetben elegendő lehet az ötszázalékos parlamenti küszöb eléréséhez, de inkább alatta van. A Demokratikus Koalíciónak most nagyjából hatezer tagja van, a céljuk, hogy az év végére, 2013 elejére a párttagok száma a tízezret.

A Fidesz a 2008-as IMF-megállapodás körülményeinek megvizsgálását javasolja, mondván, hogy az Állami Számvevőszék jelentése szerint az akkori kormány „túl gyorsan” kötötte meg az egyezséget. Gyurcsány Ferenc az interjúban erről szólva azt mondta: a parlament négy évvel ezelőtt nem a valutaalap kérésére módosította a költségvetést, az IMF csak hetekkel később érkezett meg Magyarországra, és fogadta el a kormány által javasolt kiigazítási programot.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
almafa
2012. szeptember 19. 11:31
"átfogó ellenzéki együttműködés" Átfogó = együtt Gyurcsánnyal. Mert anélkül aztán, hajjaj, jujjuj, mi is lesz?
nyugalmazott tanár
2012. szeptember 19. 09:38
Gyurcsány: Nagyobb az esély, hogy nem lesz ellenzéki együttműködés 2014-ben Próbálkozzon a Jobbiknál. Hátha. A szélsőségek jobban megértik egymást...
kjkj945
2012. szeptember 19. 08:02
A volt ormányfő most nem akar egybesülni. Pedig az elmúlt héten ezt tette.
valattila1
2012. szeptember 19. 07:42
Az MSzP és az LMP "önérdeke" miatt nem lesz Giga-DK? Gondolom GyF ezt a maga vezetésével képzelte el. Mindkét pártnak ez a halálát jelentené, nem hülyék annyira, h ezt vállalják. Egyébként lehet szidni az MSzP-t, de GyF önkéntes távozása óta határozottan a nagyon negatívból a kicsit negatív irányába mozognak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!