Öldöklő küzdelem várható Mellár Tamás helyéért Pécsett a parlamenti választáson

A helyi Tisza-szigeteknél néhány egykori helyi balliberális politikus be is próbálkozott, de Magyar Péterék igyekeznek távol tartani magukat tőlük.

Programalkotással és választási felkészüléssel tölti az őszt az MSZP, amely „ráncfelvarráson” is átesik majd: új logót és arculatot kap, de a név és a szegfű marad.
Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető elmondta: márciusig elkészül a szocialista párt programja, amely az MSZP szakpolitikai elképzeléseit tartalmazza majd, és a részét képezik a regionális pártprogramok is. Elsőként, még ősszel az MSZP gazdaságpolitikai, költségvetési és adókoncepciója készül el, ennek célja a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés segítése, az igazságosabb közteherviselés, az életminőség, valamint a közösségi szolgáltatások színvonalának javítása lesz – tájékoztatott. Az MSZP-program üzenete: „jobb életet, több esélyt, erősebb biztonságot, nagyobb szabadságot, reményt mindenkinek!” – foglalta össze.
A szocialista párt választási felkészüléséről azt mondta: egy demokráciakampánnyal készülnek majd az előzetes feliratkozásra. Tájékoztatása szerint a megyei pártszervezetek többségének állapotát már felmérték, a struktúrát az egyéni választókerületekhez igazítják, és hamarosan kinevezik a választókerületi felelősöket is, akik felépítik a kampánycsapatokat és aktivistákat toboroznak majd. Ezt azzal indokolta, hogy az MSZP javítani tudja mozgósítási képességét a 106 egyéni körzetben.
A politikus kitért arra is, hogy pártja „ráncfelvarráson” esik át ősszel: a párt nevét és jelképét, a szegfűt nem cserélik le, de az MSZP logóját és arculatát megújítják.