„Segítettem nekik 2008-ban, amikor a kormány bezárta őket, és nem tudtak bankszámlát nyitni” – mondta Varga, aki 1988 óta él az Egyesült Államokban.
A 49 éves férfi közölte, hogy rendszeres kapcsolatot tart fenn a kuruc.info üzemeltetőivel, de nem ellenőrzi a honlapon megjelenő tartalmakat és nem vesz részt az anyagok megjelentetésében. A honlap üzemeltetőinek megnevezésére azonban nem volt hajlandó, azt állítva, hogy „védi biztonságukat”.
Varga kijelentette, hogy a magyar hatóságok nem kedvelik és szélsőjobboldalinak tartják a kuruc.infót. Úgy fogalmazott, hogy a honlap „különféle csoportokra – beleértve a zsidókat, cigányokat és a magyarokat – összpontosítja kritikáit”, olyanokra, akikről a szerzők úgy gondolják, hogy „különböző gaztetteket követtek el”. Varga szerint a kuruc.info szerzői közül húsz körüli a „nácizmus felé hajlók” száma, de „a többiek mérsékeltebbek”.