Hozzáfűzte: természetes számunkra az is, hogy „úgy tekintsünk a velünk élő kisebbségek tagjaira, mint akiknek saját identitásuk megőrzésében nyújtott teljesítményük magyarságukat is erősíti”. Az államfő szólt arról, hogy Magyarország az államalapító Szent István király óta befogadó ország, „kultúránkat is a befogadás tette naggyá, miként a magyar nyelv is a befogadás elvét követve vált a világ egyik leggazdagabb nyelvévé.” Idézte Szent István király Imre fiához írt, „de nekünk is szóló” Intelmeit, amelyben az áll: „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”
A rendezvényen megjelent a Wallenberg-est két védnöke, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Részt vett az eseményen továbbá mások mellett Németh Lászlóné gazdasági miniszter, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Fónagy János közlekedésügyi államtitkár, Bába Iván külügyminisztériumi államtitkár, Gloviczki Zoltán oktatási helyettes államtitkár, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kiss Péter és Suchman Tamás volt szocialista miniszterek, Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke, Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, Vatikán magyarországi nagykövete, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója, Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, valamint a diplomáciai testület több tagja. A Wallenberg-est moderátora Gordon Gábor, a magyar Élet Menete Alapítvány elnöke volt.