Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

A Blikk információi szerint a napokban Spanyolországban elfogott Magyar Róbertet szembesíthetik a korrupciós botrányba keveredett főrendőrökkel. Azt még nem tudni, hogy a „fekete sereg” vezetőjét mikor hozzák haza.
Szembesíthetik a „fekete sereg” volt vezérét a korrupciós botrányba keveredett főrendőrökkel – írja a Blikk. A napilap csütörtöki számában megjelent cikk szerint több vallomásban is felmerült a neve a V. László nevével fémjelzett ügyben. Magyar Róbert ugyanis korábban konkurens helyeket védett embereivel, ami több konfliktushoz vezetett az „éjszaka urával”. V. nem hódolt be, feltehetően azért, mert hatalmasabb erők álltak mögötte.
Azt egyelőre még nem lehet pontosan tudni, mikor hozhatják haza a Spanyolországban bűnügyi őrizetben lévő maffiózót, a napilap úgy tudja, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium már felvette a kapcsolatot a spanyolokkal.

A „fekete sereg” házi őrizetből évekkel ezelőtt ismeretlen helyre szökött vezetőjét, Magyar Róbertet tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. A vád szerint Magyar Róbert adott megbízást az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antal megölésére; a gyilkosságot 2003. augusztus 27-én követték el Budapesten.