Tüntettek Budapesten az antifasiszták

2012. augusztus 29. 21:27

A Magyar Gárda megalapításának évfordulójára emlékező múlt szombati rendezvény és Csurka István színművének az Újszínházban tervezett bemutatója ellen tiltakoztak a fővárosban szerdán Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége és a Magyar Antifasiszta Liga szervezésében.

2012. augusztus 29. 21:27

Az antiszemitizmussal és a rasszizmussal szembeni összefogásra szólították fel a magyar társadalmat baloldali és antifasiszta szervezetek szerda este Budapesten tartott demonstrációjukon. A megmozdulást, amelyen mintegy ötszázan vettek részt, folyamatos ellentüntetés kísérte. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége és a Magyar Antifasiszta Liga a jogerősen betiltott Magyar Gárda megalapításának évfordulójáról megemlékező múlt szombati, a Hősök terén tartott rendezvénye és Csurka István színművének az Újszínházban tervezett bemutatója elleni tiltakozásul hirdetett demonstrációt, amelyhez több baloldali szervezet és párt, illetve roma szervezet is csatlakozott. A rendezvényen képviseltette magát az SZDSZ, a Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal is.

A Deák téren az Antifasiszta tüntetés a szélsőjobbra tolódó közállapotaink ellen elnevezéssel tartott demonstráción, Bajcsy-Zsilinszky Endre szobra előtt Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke, Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője, Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke, valamint Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnöke beszédében egyaránt azt állította, hogy a kormány leplezetlenül támogatja a szélsőjobboldalt. Az Újszínházat „a szélsőjobboldal, a fasizmus székhelyének” nevezték. Örvendetesnek tartották viszont, hogy Tarlós István főpolgármester a napokban úgy nyilatkozott, nem támogatja a darab bemutatását, és végül nem tűzi műsorra a színház igazgatója, Dörner György.

Horváth Csaba azt mondta: a szélsőséget, a rasszizmust ki kell űzni Budapestről, Magyarországról és Európából is, de ehhez széles társadalmi összefogásra van szükség.   Niedermüller Péter „mindannyiunk szégyenének” nevezve a jelenlegi kormányt, úgy fogalmazott: olyan országot szeretnének, ahol nem kell félnie senkinek, tiszteletben tartják az emberi méltóságot, és a rendőrség megvédi a cigányságot a „neonáci csőcseléktől”. A Deák téren tartott tüntetés alatt mintegy ötven ellentüntető bekiabálásokkal próbálta megzavarni a szónokokat, majd az Erzsébet térről megkíséreltek bejutni a demonstrálók közé, de ezt a rendőrök sorfalat állva megakadályozták. Többen azt skandálták: „mocskos zsidók” és „indul a vonat”. Ezután a rendőrök egyenként igazoltatták őket.

Összesen 329 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. augusztus 30. 11:29
http://stopsyjonizmowi.files.wordpress.com/2011/07/a92.jpg
birkakaka
2012. augusztus 30. 08:51
Ami ma Budapesten folyik az a zegész ország szégyene.Egy söpredék lakta város ahol a kisebbség provokálását szó nélkül elviselik eltűrik miközben cenzúrázzák a sajtót,rádiót,színházat.Egy marék magyarellenes hangadó miatt!
székely
2012. augusztus 30. 08:46
Olvasom a résztvevő szervezeteket és keresem,hogy hol van egy FIDESZ hivő, de nem találom. Úgy látszik, hogy a világért sem akarnak rossz pontot kapni FIDESZ nagyasszonyától a zászlósanya Wittner Máriától. Bravó testvérek. Kitartás éljen a Gárda !
őshonos
2012. augusztus 30. 01:28
Niedermüller,te senkiházi.Milyen alapon nyilatkozol a cigányságról?Gyere le Borsodba,Szabolcsba,beszélj a rendőrökkel,az állampolgárokkal és rájössz,hogy miről van szó.Itt a cigányokkal szembeni védekezésről van szó.Velük szemben az életben maradás a tét.Miről beszélsz Te pesti faszjankó?Az megélhetési bűnözés,hogy 80 éves tisztességben megőszült öregasszonyokat megerőszakolnak?Én egy békés ember vagyok,de az ilyen semmihez nem értő nagypofájúak kiverik nálam a biztosítékot.A hülye főnököddel nem voltál Miskolcon?Nem láttad hogy néz ki az Avas-i lakótelep?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!