A szocialista politikus, miután hajdú-bihari roma szervezetek képviselőivel találkozott, kijelentette: a hajdú-bihari romák munkát és nem segélyt kérnek az Orbán-kormánytól. „Nem a segély, hanem a munka adja a család becsületét, ezért kérem, követelem, hogy a munka lehetőségét adja meg a romáknak a kormány” – mondta, hozzátéve: nem tartható tovább a mélyszegénység. Elfogadhatatlannak nevezte a 47 ezer forint közmunkabért, amiből közlése szerint nem lehet megélni, s szorgalmazta, hogy állítsák vissza az MSZP-kormány idején folyósított 62 ezer forintot.
Teleki László szerint a tankötelesség 18-ról 16 évre történő leszállításával „olyan bűnt követ el az Orbán-kormány, amit egyetlen elődje sem tett”. Ezzel az intézkedéssel a fiatalok 40-60 százaléka kerülhet ki az iskolapadból, s a roma értelmiség megjelenését akadályozza meg a kormány – fűzte hozzá. „Orbán Viktor és kormánya ellopta a cigánygyerekek jövőjét. Magyarországnak akkor lesz felelős kormánya, ha visszaadja ezt a jövőt és visszaállítja a 18 éves tankötelezettséget” – fogalmazott Teleki László.