Elfogták a fekete sereg vezetőjét

2012. augusztus 27. 11:27

Néhány nappal ezelőtt elfogták Spanyolországban a fekete sereg egykori vezetőjét. M. Róbert évekkel ezelőtt szökött meg házi őrizetéből.

2012. augusztus 27. 11:27

Elfogták a rendőrök a „fekete sereg” egykori, szökésben lévő vezetőjét Spanyolországban – erősítette meg a Blikk információit Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-nek. A lap szerint M. Róbertet nemzetközi körözés alapján fogták el. A nyomozás több szálon folyt, elsősorban az érintett családtagjait figyelték, leginkább a külföldön prostituáltakat futtató testvérét. A Blikk azt írja, az összegyűjtött információk alapján néhány napja sikerült elkapni a maffiavezért, akit hamarosan haza szállítanak. 

Március 13-án a Debreceni Ítélőtábla másodfokú, jogerős ítéletet hirdetett az úgynevezett fekete sereg ügyében, a banda a bűnüldöző hatóságok szerint prostitúcióval, védelmi pénzek szedésével, tartozásbehajtással foglalkozott, erőszakos harcot folytatott a mindezekből származó illegális jövedelmekért, és a fegyveres leszámolástól sem riadt vissza. A fekete sereg házi őrizetből évekkel ezelőtt ismeretlen helyre szökött vezetőjét, Magyar Róbertet tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték, több társának büntetését pedig súlyosította a tábla, volt, aki 18 évet kapott. A vád szerint Magyar Róbert adott megbízást az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antal megölésére; a gyilkosságot 2003. augusztus 27-én követték el Budapesten, egy III. kerületi játékterem előtt.

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. augusztus 27. 14:16
Elfogták Kinizsit?? Mit szól ehhez Mátyás??
Feyszáll
2012. augusztus 27. 13:59
A bíróság házi őrizetet rendelt el, és műholdas nyomkövető használatát. A törvény szerint 2003 óta szabható ki ilyen jeladó viselete ... De a rendőrségnek nincs (!) ilyen eszköze, ezért azt találták ki, hogy minden nap becsönget háromszor a házi őrizetes bűnözőhöz a járőr, hogy megnézze, hogy otthon van-e. Például Kukker úrhoz is becsöngettek napi háromszor, aki 20 lövessél végzett ki két embert. Erről írtunk is anno, "Jó napot Kukker, itthon vagyunk-e?". Draskovicsnak a kis szíve majd meg szakadt akkor, 2008 őszén, hogy ők olyan szívesen adnának ilyen remek nyomkövető eszközt mindenkinek, de nincs nekik ... http://vastagbor.blog.hu/2010/01/21/masfel_ev_keves_volt
Gumimaci
2012. augusztus 27. 12:33
Én meg azt gondoltam eddig, hogy a fekete sereg a TEK. Oszt tévedtem.
gabuci
2012. augusztus 27. 12:01
Lehet újabb közös képet csinálni a törpevajdával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!