Az LMP elítéli a gyűlölködés és indulatkeltés minden napjainkban tapasztalható megnyilvánulását – rögzíti a közlemény, amely szerint mindenkit arra akarnak emlékeztetni, hogy a náci népirtást az áldozatok megbélyegzése, kirekesztése és fokozatos jogfosztása készítette elő, és az ellenük irányuló uszítás tette lehetővé. Ez soha többé nem fordulhat elő – írja a képviselő. Az LMP véleménye szerint Magyarország egyik legnagyobb sorskérdése, hogy képesek leszünk-e vélt és valóságos ellentéteink békés rendezésére. Kérdés, hogy a szolidaritás, az együttműködés, az integráció folyamatai erősödnek-e társadalmunkban, vagy az ellentétek elvadulása, a társadalmi széthullás, az elkülönülés fokozódik – hangsúlyozza Szabó Tímea. A LMP meggyőződéssel vallja, romák és nem romák közös felelőssége, hogy mivé teszik Magyarországot. Ha igaz, hogy minden magyar felelős minden magyarért, akkor felelős minden magyar romáért is és viszont – zárul az ellenzéki párt közleménye.
Az MSZP szerint a roma holokauszt évfordulója kapcsán az emlékezésnek szólnia kell az 1944-es események mellett a jelennek is, amelynek ma „ismét része az a kisebbségellenes, szélsőjobboldali retorika, amely egyszer már végigsöpört a Kárpát-medencén, és nyomában csupán a felfoghatatlan pusztulás maradt” – közölte az ellenzéki párt csütörtökön az MTI-vel. Mesterházy Attila pártelnök és Teleki László, a párt elnökségi tagja közös közleményükben úgy fogalmaznak: szélsőjobboldali szervezetek – köztük a parlamenti képviselettel rendelkező Jobbik – nyíltan és következmények nélkül cigányozhatnak.
„A médiában megjelenő elfogadhatatlan hangvételű híradások, nyilatkozatok, beszédek e napon különös, egyben elborzasztó értelmet nyernek. A hétköznapi gyűlöletet övező közöny félreérthetetlen és logikus, de nem elfogadható következménye a jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzetnek. Ezért kell felhívnunk mindenki figyelmét arra, hogy a rasszizmus és a fajgyűlölet sem cél, sem eszköz nem lehet a politika kezében” – írták. Az MSZP szerint a demokratikus ellenzéki pártok felelőssége, hogy felhívják a kormány figyelmét a szükséges intézkedésekre, a kormány dolga pedig, hogy jogállami eszközökkel, a hatályos törvények betartásával, ha kell, szigorításával gátat vessen a gyűlöletnek.