Rendőri intézkedéseket vizsgál az ombudsman

2012. július 13. 13:50

Soron kívül, sürgősséggel vizsgálja a melegfelvonulás és az LMP szerdai akciójának rendőri kezelését az ombudsman. Az alapvető jogok biztosa szerint az már most megállapítható, hogy jelentősen javult a rendőrség tömegkezelési gyakorlata.

2012. július 13. 13:50

Az ombudsman soron kívül, sürgősséggel vizsgálja a múlt szombati Budapest Pride, illetve az LMP politikusa és aktivistája e hét szerdai demonstrációjának rendőri kezelését – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. A közlemény szerint az ombudsman mindkét ügyben több száz oldal iratot, több órányi videofelvételt szerzett be, valamint munkatársai számos embert meghallgattak.

„A rendelkezésre álló adatok alapján a vizsgálatok jelen szakaszában is megállapítható, hogy a rendőrség tömegkezelése során a tüntetőkkel és más érintettekkel folytatott kommunikációja nemcsak jelentősen javult, hanem ez a kommunikáció a rendőri tevékenység meghatározó eszközévé vált; emellett a rendőri intézkedések dokumentációja is sokkal alaposabb. A hivatal álláspontja szerint összességében elmondható, hogy a rendőrség gyülekezésekkel kifejtett tömegkezelési gyakorlata az elmúlt években jelentősen, előnyére változott” – írták.

A közleményben utaltak arra, hogy Szabó Máté ombudsman a munkatársaival 2008 óta figyeli a budapesti tömegrendezvényeken a rendőrség tömegkezelési gyakorlatát, a gyülekezési jog érvényesülését. Ennek megfelelően a hivatal megfigyelői a helyszínen kísérték figyelemmel a július 7-i budapesti LMBTQ közösség Budapest Pride elnevezésű menetét és az azt kísérő ellendemonstrációkat is. Az alapjogi biztos ugyancsak hivatalból rendelte el az LMP szerdai tiltakozásával kapcsolatos rendőrségi intézkedések vizsgálatát, amely a tömegkezelés mellett az előállítások jogalapjának, módjának, időtartamának, valamint a védelemhez való jog érvényesülésének áttekintésére irányul.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Claypool
2012. július 13. 16:13
Ezekkel az ökör eljárásokkal lehetetlenítik el a rendőrök munkáját.. A liberális idiotizmus netovábbja! A ,faszszopó LMP-sek pedig bekaphatják! Minek mentek óda? Én jól el is kalapáltam volna őket, mint az U szeget!
kjkj945
2012. július 13. 15:27
Ezek azt akarják, hogy a rendőr ne intézkedjen semmiért. Minek voltak ott a pride-n? Jobb lett volna, ha nem biztosítanak!! Jöjjön a káosz. :)
bini
2012. július 13. 15:00
Szabó az utobbi ídőben nagyon minden lében két kanalat játszik és legtöbbszőr a liberálisok és a lomposok által felvetett kérdésekben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!