Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Napokon belül várható, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vádat emel a a sukorói telekcsere-ügyben hivatali visszaéléssel, valamint hűtlen kezeléssel gyanúsított Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel és társaival szemben – írja a Magyar Nemzet.
Miután az ügy március elején megkezdődött vád-előkészítési szakasza a hét végén lejár, amennyiben az ügyészség a vádemelési indítvány mellett dönt, akkor az eljárás iratait július 14-éig el kell juttatnia a Fővárosi Törvényszéknek.
„A nyomozás befejeződött, az iratismertetés megtörtént, és ami most folyik az a konkrét vádelőkészítés” — nyilatkozta vasárnap a Hír TV-nek Polt Péter legfőbb ügyész. A Fővárosi Ítélőtábla nemrég jogerősen semmisnek nyilvánította a vitatott telekcsere-megállapodást, a volt miniszterelnök pedig jűnius végén egy interjúban elmondta: valószínűleg néhány héten belül vádat emelnek ellene.