Sokkot kapott Daniel Freund: történelmi pillanatnak volt a szemtanúja, mégis Orbán vitte be neki a kegyelemdöfést
Mind a mai napig padlón van a liberális politikus.
Arculatváltásra készül az MSZP szeptembertől, a párt minél több fiatalt szeretne megszólítani. A megújulás része a párt hétfőn bemutatott Budapest-programja is. „A program egy vitairat, mely arról szól, hogy a problémákat közösen határozzuk meg” – mondta el Mesterházy Attila az m1 Az Este című műsorában.
„Orbán Viktor maga mondta többször is, hogy nem szereti Budapestet, és úgy látszik, ehhez az állásponthoz ragaszkodik is. Budapest egy Fidesz által sújtott terület” – jelentette ki az MSZP elnöke, majd hozzátette, szerinte a kormány lemondott a fővárosról. Felhívta a figyelmet: a jövő évben 80 milliárd forintot vesznek ki a főváros költségvetéséből.
Arra a kérdésre, hogy Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök élére állna-e egy ellenzéki együttműködésnek, az MSZP politikusa úgy válaszolt: azért hirdetnek programot, hogy a választópolgárok lássák, hogy sem a 2006-ban, a szocialista párt által vétett hibák, sem a 2010-ben, a Fidesz-kormány által elkövetett hibák ne fordulhassanak ismét elő.