Megemlékezést tartottak a megrongált zsidó temetőben

2012. július 31. 18:25

A kaposvári zsidó temetőben emlékeztek kedden azokra, akiknek a sírját a közelmúltban megrongálták. A megemlékezésen részt vett a polgármester és a városi rendőrkapitány is.

2012. július 31. 18:25

A kaposvári zsidó temetőben kedden megemlékeztek azokról, akiknek a síremlékét a közelmúltban megrongálták. Az ismeretlenek által alig több mint egy héttel ezelőtt ledöntött, összetört 57 síremléket azóta önkéntes segítők helyreállították. A megemlékezésen mintegy félszázan vettek részt, köztük Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere, Buzás László városi rendőrkapitány, valamint a Somogy megyei kormányhivatal, továbbá pártok, civil szervezetek képviselői.

Róna László, a Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke hangsúlyozta, hogy az ilyen rongálást vallásra, felekezetre való tekintet nélkül felháborítónak tartja és elítéli, s ezúttal is köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a helyreállításban. Lomnici Zoltán, a helyreállításhoz szükséges anyagok beszerzéséhez 100 ezer forinttal hozzájáruló Emberi Méltóság Tanácsának elnökeként kiemelte: azt szeretnénk elérni, hogy ezekkel a cselekedetekkel szemben a társadalom egyértelműen és határozottan minden esetben lépjen fel. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat
Tovább a cikkhezchevron

Schönberger András pécsi főrabbi a segítők mellett köszönetet mondott mindazoknak, akik felemelték a szavukat és elítélték a történteket, egyúttal azonban hozzátette azt is, hogy az együttérzésnél többet is kell tenni az antiszemita megnyilvánulások megfékezésére. Suchman Tamás a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökségi tagjaként – és egyúttal érintettként, mivel elmondása szerint sok hozzátartozója nyugszik a kaposvári zsidó temetőben – arról beszélt, hogy egy olyan törvény megalkotását szorgalmazza, amely elítéli az antiszemita megnyilvánulásokat és keményen bünteti az ilyen és ehhez hasonló cselekedeteket.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bisque Béla
2012. augusztus 01. 10:06
„egy olyan törvény megalkotását szorgalmazza, amely elítéli az antiszemita megnyilvánulásokat” Szeretném megkérdezni a törvényalkotóktól, hogy a pénz, a kamat, a tisztesség, a becsület, a hazaszeretet, a hazaárulás, az egyenlő elbánáshoz való jog, a szappan, az orr a bajszos bácsi, a diós metélt az IMF a Goldman & Sachs a cián, a hátvakaró antiszemitázásra alkalmas kifejezésnek minősülnek e?
Válasz erre
3
0
Atisz
2012. augusztus 01. 07:48
"...önkéntes segítők helyreállították" (ahogy elnéztem ki is gyomlálták a temetőt) Dúl az antiszemitizmus.
Válasz erre
1
1
tevevanegypupu
2012. augusztus 01. 07:34
Keritsek jol korul, zarjak be es alkalmazzanak temetooroket..Itt van az in-kal security vagy micsoda, eppen jok lennenek ra. Nehany kamera felszerelese es ellenorzes, nem hinnem, hogy egy-egy temeto es a halottak (meg hozzatartozoik) nyugalma ne erne ennyit.A zsinagogakat vagyonokert restauraljak, a temetok orzese is megerne, es akkor nem tortennenek ilyen rongalasok.
Válasz erre
1
2
Oldgóbé
2012. augusztus 01. 07:06
Így kell felújítani,állami pénzen és adományokon az elhagyagolt,rendezetlen,gazda nélküli temetkezési helyeket. Vajon ez a módszer miért nem működik az Erdély-i magyar temetőkben???
Válasz erre
4
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!