Milliárdos tételben állított ki hamis számlákat fémkereskedő társaságoknak 14 cég a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint. Az ügyben országosan csaknem negyven helyen tartottak házkutatást és foglaltak le iratokat, egyéb bizonyítékokat és összesen négyszázmillió forint értékben vagyontárgyakat a pénzügyi nyomozók. A NAV közleményében kifejtette: nyomozóik számára a bankszámlaközi forgalomból, valamint a számlázó társaságok hátteréből egyértelműen kiderült, hogy a fémhulladékkal kereskedő cégek csalással akarták csökkenteni a fizetendő társasági és a különadó összegét a könyvelésükben.
A társaságok vezetőit gyanúsítottként hallgatták ki, miután országosan csaknem negyven helyen tartottak házkutatást, foglaltak le iratokat és egyéb bizonyítékokat. A pénzügyi nyomozók mellett kommandósok és revizorok is közreműködtek a bűnszervezet tagjainak leleplezésében. Az adóhatóság szerint a fiktív számlák nemcsak az adóminimalizáláshoz kellettek, hanem ahhoz is, hogy a fémhulladékok beszerzését legalizálják. A számlagyár és a kereskedők tranzakciói úgy működtek, hogy a számlák ellenértékének átutalása után a pénzt szinte azonnal kivették, és a jutalék levonása után visszaadták a számlák megrendelőinek. Mint az ilyen esetekben mindig, a közreműködő számlázó cégeket külföldieknek, illetve fellelhetetlen illetőknek eladták, azok helyett újakat alapítottak.