A Jobbik arra kéri az ügyészséget, mérlegelje Biszku Béla előzetes letartóztatásának lehetőségét, hogy megakadályozzák a volt belügyminiszter és Mátsik György volt ügyész „összebeszélését és egymás befolyásolásával a valós tények megmásítását”. Szilágyi György és Apáti István ellenzéki képviselő ezt szerdán Budapesten jelentette be. Hozzátették: a párt kéri az ügyészséget arra is, hogy Mátsik György esetében indítson hivatalból eljárást, és ha ezt nem teszi meg, akkor a Jobbik tesz feljelentést emberiség elleni bűntettek miatt.
Szilágyi György hangsúlyozta, álláspontjuk szerint Biszku Béla és Mátsik György is kommunista bűncselekményeket követett el, és ezek eltitkolására összebeszélhetnek, vagy befolyásolhatják egymás vallomását. Apáti István úgy fogalmazott: a Jobbik szerint a zsidóság ellen elkövetett bűncselekmények esetében a magyar igazságszolgáltatás túlzottan aktív, sőt proaktív, míg a magyarság ellen elkövetett bűncselekmények esetén határozottan passzív.