Kitért arra is, hogy a 4-es metró esetében komoly viták várhatók az Alstommal. A cég ugyanis komoly késésben van, de a korábbi városvezetéssel kötött szerződés kiengedné a csávából. Közben viszont a biztonsági berendezéseket és automatikát gyártó Siemensszel kötött szerződés szerint a főváros átvállalta a késedelemből eredő kár- és kötbérigényt. A Siemens 70 millió eurós követelését a városvezetés a kormánnyal együtt igyekszik lealkudni. Tarlós szerint ez az egyedüli gátja a 4-es metró üzembe helyezésének és határidőre való átadásának.
A főpolgármester a Bruce Willis-ügyben is nyilatkozott, szerinte az amerikai színész esetében sem kivételeztek a területfoglalási díjak meghatározásakor. „Azt kellett volna mondanunk, hogy nem jöhet Budapestre forgatni? Akkor arról írt volna a bulvársajtó, hogy Bruce Willis ide akart jönni forgatni, amiből ilyen és ilyen direkt és indirekt haszna lett volna a városnak, de az a hülye Tarlós meg városvezetés nem engedte meg” – fogalmazott a politikus, aki szerint nem elhanyagolható a közterület-foglalásból származó 100 millió forintos bevétel.