Dávid Ferenc főtitkár szerint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a pályakezdő minimálbér mellé tud állni, ha azt tisztességesen alakítják ki, és bevezetését alapos, háttérszámításokkal is alátámasztott, háromoldalú egyeztetések előzik meg. A főtitkár elmondta: tisztában van azzal, hogy a differenciált minimálbér kényszerlépés, „sőt nem is kifejezetten szimpatikus”, ugyanakkor a válságból való kilábalást követően lehet realitása.
A VOSZ főtitkára hangsúlyozta, hogy a pályakezdő minimálbéren történő foglalkoztatás abban is segít a fiataloknak, hogy közben szakmát tanuljanak, és néhány év alatt segéd- vagy betanított munkási státuszból a cég hosszabb távon is foglalkoztatott szakmunkásaivá váljanak. Hozzáfűzte: ehhez a cégek részéről is „küldetéstudatra”, empátiára lesz szükség. A pályakezdő minimálbér összegéről úgy vélekedett, hogy az eltérésnek a normál minimálbérhez képest érzékelhetőnek kell lennie, hogy „megmozgassa” a munkáltatókat, vagyis ösztönözze őket fiatal és szakképzetlen munkaerő felvételére.