Meggyalázták a székesfehérvári zsidótemetőt

2012. június 02. 18:19

Fekete festékkel feliratokat fújkáltak ismeretlenek a székesfehérvári zsidótemető ravatalozójára és több sírra is.

2012. június 02. 18:19

Meggyalázták Székesfehérváron az Óvoda utcai zsidótemetőt; ismeretlen tettesek fekete festékkel feliratokat fújtak a ravatalozóra és több sírra – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Németh-Kész Mónika közölte, az esetről pénteken tettek bejelentést. A rendőrség nagy erőkkel megkezdte a nyomozást. Az elkövetők rongálás minősített esete miatt három év szabadságvesztésre is ítélhetők.    

Neubarth István, a székesfehérvári zsidó hitközség alelnöke az MTI érdeklődésére elmondta, az eset feltehetően csütörtök hajnalban történt. Péntek délután értesítették a rendőrséget, majd szombat délelőtt feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen. Neubarth szerint biztosan nem unatkozó fiatalok voltak az elkövetők, hanem politikai indíttatású akcióról van szó, „hiszen a 10-15 centiméteres betűkből álló feliratok előre eltervezettek, sablon segítségével fújták őket. Ezt a helyszínelést végző rendőrök is megerősítették” – tette hozzá.    

A ravatalozó falára és tizenkét sírra a következő feliratokat fújták: „Rákosi zsidó volt!”; „Kun Béla zsidó volt!”; „A zsidók elszámoltatása nem történt meg!”. A feliratok mellett áthúzott Dávid-csillag is látható, ám az alelnök szerint azokat sablon nélkül fújták. Neubarth elmondta, június 10-én tartják a mártírok évfordulóját, a Székesfehérvárról elhurcolt zsidó emberek emléknapját. Addigra a városgondnokság segítségével szeretnék eltüntetni a feliratokat. Neubarth szerint az elmúlt időszak hangulata vezethetett a sírok meggyalázásáig.

Összesen 428 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
megyer
2012. június 06. 16:13
Nagyon beindultak a provokációs hadműveletekkel. Nem gondolnám, hogy Zoltaiék (http://hu.wikipedia.org/wiki/Zoltai_Guszt%C3%A1v) ezekkel az akcióikkal lényegesen meg tudnák változtatni a politikai erőviszonyokat, de tényleg ritka mocskos játék, amit űznek. S húsz éve hanyadszor. :((
Szonyó
2012. június 05. 19:25
Hát Verven csak egyet tudok veled érteni! A sírgyalázás önmagában is tök gáz - de ha ezt olyan nemzetiségű sírokkal csinálják, akiket a történelem során nem egyszer ki akartak irtani, még durvább... Dániel Péter: annak a szobrát öntötte le, akit ezek a sírgyalázók éltetnek és heroizálnak! Ráadásul felvállalta tettét, nem az éj leple alatt "lázadt" Ne engedjük ezeket a nyilas, náci és antiszemita szellemeket kiereszteni a palackból!
Rrobi
2012. június 04. 21:52
Számalmas, hogy egyes embereknek csak eddig futja, hogy sírokat firkáljanak.
karika01
2012. június 04. 21:46
Most komolyan párhuzamba tudja bármilyen épeszű ember állítani a Horthy szobor leöntését ezzel az alpári, undorító tettel? Egy temetőt, elhunyt emberek emlékét meggyalázni mióta "méltó visszavágás"?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!