Meghalt egy magyar hegymászó a Himaláján

2012. május 07. 12:18

Horváth Tibort egy lavina sodorta el ereszkedés közben a Himalája egyik legveszélyesebb hegyén, az Annapurnán. A 8091 méter magas hegycsúcsról a hegymászók több mint harmada nem jut le élve.

2012. május 07. 12:18

A Magyar Annapurna Expedíció – Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Mécs László és Horváth Tibor – március 28-án indult el Budapestről, hogy megmássza a Himalája egyik legveszélyesebb hegyét, az Annapurnát. Vincze Szabolcs, az expedíció sajtófőnöke közölte: Horváth Tibor szombat délelőtt indult vissza a 6800 méter magasan található III-as táborból az alaptábor felé. Délután négykor rádión bejelentkezett, és elmondta, hogy rossz látási viszonyok mellett és olykor mellig érő friss hóban halad a kettes tábor felé.

Tibor nem érte el a II-es tábort, és nem jelentkezett többé rádión sem. A jelzett területek átvizsgálása ma reggelre megtörtént, és egyértelműen megállapítható, hogy egy jéglavina az alsó kötélszakaszt is leszakítva Tibort elsodorhatta, és maga alá temette” – írta közleményében az expedíció sajtófőnöke. Erőss Zsolt vasárnap reggel próbálkozott meg a csúcstámadással, de a hegyen uralkodó időjárási körülmények vissza kellett fordulnia. 

Egy 2007-es kimutatás szerint a Föld legmagasabb hegyei között az Annapurna a legveszélyesebb, itt az alpinisták 40,8 százaléka veszti életét. Az Annapurna csúcsára eddig összesen 148 hegymászó jutott fel, s közülük 58, vagyis 40,8%-uk nem tért vissza. 37 alpinista életét lavina oltotta ki.

Fotó: Sportgéza

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyeriit
2012. május 13. 07:19
Magyarok a Világ kínkeservein: Ez innentől nem expedíció hanem exibicionizmus. Elnéztem az anyukát, aki a TV-ben kisdedjét ringatta a karján, beszélt a riporternek az apáról, akitől minden alkalommal egy életre elbúcsúzik. Most is. Anyuka is hegymászó ugye. Az amputációba vesző baleset, mindnekinek nagy trauma. Hópárduc is komoly terheket visel azóta. Senkinek nem volt szíve jelezni neki, hogy a műláb mindenki számára plusz teher. (Ő maga biztos mindig ezzek kezdte, de pont a teljes mérlegelésre volt képtelen.) És az újságírót is csak az ő kedvéért, az ő iránti kegyeletből engedték fel. Az meg leírta, hogy szélsőséges körülmények között hogyan hámlik a lelkiismeret az emberfiáról. Drámai beszámoló volt. A mélyrepülésről hallgatni kellett volna. Az írással a Földes András még mélyebbre repült. Az a kuloár, amin 40 százalék mászó odavész, tulajdonképen egy orosz rulett, ahol 5 lyukban 2 töltény van. Az újságíró pedig a másik háromba erkölcsi lövedéket csempészett. Szálljunk mindnyájan magunkba. Inkább.
tevevanegypupu
2012. május 08. 06:52
Egyszeruen nem ertem, hogy okos fiatal emberek - Eross Zsolttal az elen - minek vallalkoznak ilyen iszonyu baromsagra, miert teszik tonkre keszakarva a csaladjukat. Ez kicsit olyasmi mint valami csoportos ongyilkossag.
Soma
2012. május 07. 15:52
Az Annapurnának rossz a statisztikája! Sajnálom a balesetet szenvedett honfitársunkat, remélem, mások okulnak a történtekből!
ketroot
2012. május 07. 15:16
Legalább ne ilyen hír esetében ócsároljátok már egymást!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!