KDNP: Ne legyen kötelező az iskolaőrök alkalmazása

2012. május 31. 12:12

A párt szükségesnek tartja a biztonság erősítését, de a végsőkig ragaszkodik ahhoz, hogy az iskolákban elsősorban a nevelés eszközei érvényesüljenek.

2012. május 31. 12:12

A Kereszténydemokrata Néppárt azt javasolja, hogy az iskolaőrök alkalmazása az oktatási intézményekben ne legyen kötelező jellegű. Michl József, a párt országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: üdvözlik a belügyi tárca erőfeszítéseit és szükségesnek tartják a biztonság erősítését, de a végsőkig ragaszkodnak ahhoz, hogy az iskolákban elsősorban a nevelés eszközei érvényesüljenek. Ugyanakkor bizonyos esetekben az igazgató javaslatára, a szülőkkel egyetértésben szükség lehet szakember segítségére – tette hozzá.

Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta: az az álláspontjuk, hogy azoknak, akik ezt a feladatot betöltik, egyfajta pedagógusképzésben kell részesülniük. A kormánypárti politikus kitért arra, hogy egyes iskolákban deviáns gyerekek és szülők terrorizálják a tanárokat és a többi gyereket. A jelenség ellen határozottan fel kell lépni – szögezte le. Ugyanakkor a másik oldalról, ahol rend van, ott nincs szükség iskolaőrre, és találkozni lehet azzal az aggodalommal, hogy adott esetben nehogy túllépjék hatáskörüket. Ezt az aggodalmat akkor lehet eloszlatni, ha differenciált megoldásban gondolkodnak – fűzte hozzá. Michl József az MTI kérdésére elmondta: felvetésükről már egyeztettek Pintér Sándor belügyminiszterrel, aki nyitottnak mutatkozott  ebben az ügyben, így reményeik szerint javaslataik beépülnek a törvénymódosításba. 

Megjegyezte: az elmúlt tíz évben sokat romlott az iskolák biztonsága, aminek okát abban látta, hogy sokkal rosszabb lett a pedagógusok társadalmi megbecsültsége, illetve az értékalapú nevelést felváltotta az értékrelativizmus. Utóbbi következménye a fiatalok normaszegésének és deviáns viselkedésének erősödésében már tetten érhető – állapította meg. Felidézte, hogy több próbálkozás is volt a helyzet javítására, de ezek általában megálltak egy-egy bizottság felállításánál, vagy konferenciák szervezésénél. A kereszténydemokrata politikus felhívta a figyelmet a tervezett BM-módosítás azon pontjára is, amely szerint a rendőröknek nem csak lehetőségük, hanem kötelezettségük is lenne a napközben, iskolaidőben az utcán csellengő gyermekeket megszólítani.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2012. május 31. 12:58
Még a végén on-the-fly pofán vágná az őr a horpadt mellű pedofil papot, és nem lehetne a elsummantani az ügyet Isten nevében, olyan jó szokás szerint.
kjkj945
2012. május 31. 12:57
Meg a szülő által orrba vert tanár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!