Eltörölnék a katasztrófavédelmi hozzájárulást

2012. május 30. 14:42

A jogalkotó szándékával ellentétes, és jelentős többletköltséget okoz a vállalkozásoknak a katasztrófavédelmi hozzájárulás, ezért kormánypárti képviselők megszüntetnék azt.

2012. május 30. 14:42

A katasztrófavédelmi törvény tavaly őszi módosításakor határozott az Országgyűlés arról, hogy 2012-től katasztrófavédelmi hozzájárulást kell fizetnie a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemet működtetőknek és a veszélyes áruk tárolását, gyártását, feldolgozását végző gazdálkodó szervezetnek – idézte fel a Ház elé terjesztett törvénymódosító javaslatának indoklásában a fideszes Balla György, Koszorús László, Rogán Antal és Kupcsok Lajos, valamint a KDNP-s Aradszki András. Emlékeztettek arra is, hogy a hozzájárulást a veszélyes tevékenységből származó árbevétel után kell fizetni, ha azonban ez nem mutatható ki, akkor az adó alapja a hozzájárulást fizető társaság teljes tevékenységének nettó árbevétele. A hozzájárulás mértéke az adóalap 0,1 százaléka.

A kormánypárti politikusok azonban úgy vélik, hogy az érintett vállalkozásoknak – „nem utolsósorban a fizetési kötelezettséget megállapító norma jogbizonytalanságot okozó szövege miatt” – jelentős nehézséget okoz, sok esetben pedig teljesen lehetetlen annak meghatározása, hogy a teljes árbevételük mekkora részét adja a katasztrófavédelmi hozzájárulás alapjának minősülő veszélyes tevékenységből származó árbevétel. Így rákényszerülnek arra, hogy teljes árbevételük után fizessék a hozzájárulást. „Ezért a hozzájárulás a jogalkotó eredeti szándékával ellentétes”, és jelentős többletköltséget okoz – írják a képviselők, akik ezzel indokolják javaslatukat, vagyis hogy a katasztrófavédelmi hozzájárulásra vonatkozó összes törvényi rendelkezést helyezze hatályon kívül a parlament, és azt már erre az évre se kelljen megfizetni.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
P.A.
2012. május 30. 14:56
Látom végre megtalálták, mi az adórendszer igazi problémája. Innentől már minden rendben lesz.
tarackos
2012. május 30. 14:48
Akkor ez is olyan mint a kresz. A seggagyúak akik tavaly jó droidként megszavazták most megvilágosodtak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!