A Fidesz elítéli a szoborgyalázásokat

2012. május 25. 14:56

A párt a közelmúlt szoborgyalázásaival összefüggésben közleményben szögezte le, hogy elítél minden szélsőséges megnyilvánulást és politikai provokációt.

2012. május 25. 14:56

A Fidesz elítél mindenfajta politikai provokációt – közölte a szoborgyalázásokkal kapcsolatban a párt szóvivője. Selmeczi Gabriella közleménye szerint a Fidesz és a magyar kormány többször is világossá tette, hogy teljes mértékig elítél minden szélsőséges megnyilvánulást, elkötelezett az alaptörvény mellett, amely Magyarországon mindenkinek biztosítja a békés és biztonságos élet feltételeit. „Ugyanakkor elítélünk mindenfajta politikai provokációt is, hiszen nyilvánvaló, hogy a szélsőségek egymásból táplálkoznak és egymást erősítik” – fogalmaz a Fidesz szóvivője.

Bár a közlemény nem utal arra, mely szoborgyalázásokat ítél el, a közelmúltban három ilyen eset történt. A Somogy megyei Kerekiben öntötte le vörös festékkel Horthy Miklós életnagyságú szobrát Dániel Péter ügyvéd, aki a szobor nyakába Tömeggyilkos, háborús bűnös feliratú táblát is akasztott. Néhány nappal később Raoul Wallenberg budapesti szobrára tettek ismeretlenek disznólábakat, péntekre virradóra pedig antiszemita feliratokat festettek a Duna-parti mártíremlékműre Budapesten.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2012. május 25. 18:16
Bocs, csak egyszer akartam.
durrbele
2012. május 25. 17:24
Jó reggelt!Ez a gyors reagálás tetszik.
Belfast
2012. május 25. 17:08
És a legújabb válasz a hazafiak részéről a dániel péter nevű magyarellenes provokatőr Horthy szobor gyalázására: http://kuruc.info/r/2/96562/
imres
2012. május 25. 16:42
A Fidesz elítéli. Sajnos, van olyan baloldali parlamenti párt, amelyik csak szelektíven ítéli el. Hmmm.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!