A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap szerdán azt írta: a honvédelmi tárcánál Hende Csaba miniszter utasítására folyó, hamarosan lezáruló részletes vizsgálat szerint a honvédség törvénytelenül adott a 2006 októberi tömegoszlatáshoz gránátokat, gránátvetőket, valamint egy barikád felszámolására alkalmas teherautót. A jelentés szerint a fegyverek átadása nem történhetett az akkori miniszter, Szekeres Imre tudta nélkül, így őt az ügyben politikai felelősség terheli – írta a Magyar Nemzet.
Az MSZP erre reagálva közleményében tudatta: „a valóság az, hogy a rendőrség egy még 2003-ban kötött együttműködési szerződés alapján, amelyet a honvédség részéről Fodor Lajos mai közigazgatási államtitkár, mint vezérkari főnök írt alá, a Honvédség Műveleti Központjához fordult azzal a kéréssel, hogy a honvédség kézi könnygáz alkalmazásához alkalmas eszközöket és nem fegyvereket, lőszert adjon át. A volt katonai vezetők közlése szerint mindez nem október 23-án, hanem korábban történt, amit egyébként később a rendőrség visszaszolgáltatott”. Hozzátették: Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter korábbi nyilatkozataiban már kijelentette, hogy maradéktalanul bízik a volt katonai vezetőkben, és meg van arról győződve, hogy az alkotmánynak és a törvényeknek megfelelően jártak el minden esetben.