A HírTV Péntek 8 című műsorának volt a vendége Kövér László, az Országgyűlés elnöke, hogy az államfőválasztásról beszéljen. A műsorvezetők azt kérdezték tőle, hogy jól látták-e, hogy szinte menekült a köztársasági elnöki jelöltségtől, mire Kövér azt mondta, hogy bár fényezhetné válaszát, de igen, jól látták. A házelnök szerint egy államfő nem nagyon tud konkrét dolgokat elérni, inkább szimbolikus, jószolgálati tevékenységet végez - éppen ezért kapitális szereptévesztés, ha ő a fékek és egyensúlyok szerepét veszi fel.
„Mindenkinek végig kell majd gondolnia, aki hasonló pozícióra pályázik, hogy az egész életét, életpályáját felteszi-e, csak azért, hogy néhány nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terrorista, az úgy gondolja, hogy rajta keresztül lehet a legtöbbet ártani a politikai ellentábornak” - mondta el Kövér véleményét Schmitt Pál plágiumügyéről.