Mong Attila Facebook-profilján közölte: május 1-től az atlatszo.hu csapatát erősíti, szeptemberben pedig egy évre Amerikába költözik. „Szolgálati közlemény: május 1-től beszállok az átlátszó.hu-ba, akik elengedtek szeptembertől egy évre a Stanfordra, Kaliforniába, azzal a feltétellel, hogy visszajövök hozzájuk. Ja, mert elnyertem a Knight Journalism Fellowship-et, ami asszem a világ legjobb ösztöndíja” – írta az újságíró. Mong emlékeztetett korábbi bejelentésére, miszerint a Napi Fix blog hamarosan új platformra költözik. Hogy hol bukkan fel újra a véleményfolyam, arról későbbi tájékoztatást ígért. „Gondom lesz rátok” – írta Simicska Lajost idézve.
Mong Attila azután távozott az MR1 Kossuth Rádiótól 2010 decemberében, hogy felettesei felfüggesztették, miután élő adásban egy perces néma csenddel tiltakozott az új médiatörvény elfogadása ellen. Ezt követően Mong az Origo hírportál felelős szerkesztőjeként tevékenykedett. 2012 márciusának végén jelentette be: „Közös megegyezés, saját kezdeményezés" nyomán távozik a hírportáltól.