Schiffer: Csak a nagytőkével tárgyal a Fidesz

2012. március 01. 11:58

A kormány számára a társadalmi egyeztetés annyit jelent, hogy a nagytőkével, a különböző lobbicsoportokkal tárgyal, míg az LMP szerint ezt az embereket képviselő szervezetekkel kellene megtennie – mondta Schiffer András az M1 Ma reggel című műsorában.

2012. március 01. 11:58

A LMP fontolgatja, hogy újra előterjeszti az állambiztonsági múlt feltárását célzó javaslatát, ha a kormányzó pártszövetségen belül látszik elmozdulást a kérdést illetően – jelentette ki Schiffer András, a párt országgyűlési képviselője az m1 Ma reggel című műsorában. Schiffer úgy fogalmazott: addig, míg nem látunk tisztán a ’90 előtti múltat illetően, nem látjuk tisztán azt, hogy a túlélő állambiztonsági hálózatok hogyan hálózták be a rendszerváltó erőket, a rendszerváltás utáni gazdasági-politikai elitet. Szerinte nem tudni azt sem, a Fidesz frakciójában van-e érintett, de a párt holdudvarában elég valószínű, hogy van.

Az LMP-sek emellett általánosságban azt kérik számon a kormányon, hogy a különböző törvényjavaslatok előtt folytasson társadalmi egyeztetést. Schiffer szerint a kormány számára a társadalmi egyeztetés annyit jelent, hogy a nagytőkével, a különböző lobbicsoportokkal tárgyal, míg az LMP szerint ezt az embereket képviselő szervezetekkel kellene megtennie.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalapmacska
2012. március 01. 17:23
a XIX.században már simán lehetne az interneten szavazásokat rendezni! Milliószor olcsóbban, mint minden más úton.
nyugalmazott tanár
2012. március 01. 16:06
Kit nevez az LMP "nagy-"nak? "Schiffer: Csak a nagytőkével tárgyal a Fidesz"
bigyomail
2012. március 01. 15:39
Ha a kormány a nagytőke érdekeit nézné, akkor egy sokkal boldogabb, de legfőképpen gazdagabb országban élnénk. De ugye a nagytőke érdeke például a bankadó, meg a multik különadója, nem?
sky.net
2012. március 01. 15:29
nem kell azt fontolgatni , ha a fideszt szadeszosítani akarják minden héten be kell terjeszteni : szavazzák le és nézzenek a szavazóik szemébe ... egészen addig ameddig el nem lesznek zavarva a holdkóros büdös sunyi bolseviki bibós kolis kurva anyjuk picsájába ahonnan jöttek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!