Orbán: Egyelőre nem sikeres a magyar gazdaságpolitika

2012. március 02. 15:08

Azt egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy sikeres a magyar gazdaságpolitika. Az iránya helyes, és már vannak sikerpontjaink – jelentette ki Orbán Viktor az EU-csúcs utáni sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök szerint egyetlen fillért sem fog elveszíteni Magyarország a kohéziós támogatásból.

2012. március 02. 15:08

Egyetlen fillért sem fog elveszíteni Magyarország a jövő évi uniós felzárkóztatási, vagyis kohéziós támogatásból – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az EU-országok csúcsvezetőinek tanácskozását követő sajtótájékoztatóján. Közölte: az uniós pénzügyminiszterek jóvá fogják ugyan hagyni az Európai Bizottság azon indítványát, hogy a 2013-as magyar költségvetési hiány várható mértékére vonatkozó brüsszeli aggodalom miatt fagyasszák be az abban az évben járó kohéziós keret egy részét, de akkor már a miniszterek előtt lesz a megoldás, vagyis az a magyar tájékoztatás is, amelyet az Európai Bizottság már megkapott, és amely arról szól, hogy a kiigazító lépések miként teszik majd okafogyottá ennek az eljárásnak a folytatását.

A kormányfő szerint Magyarországnak nincs szüksége arra, hogy bármiféle támogató politikai szövetséget szervezzen maga mellett, hiszen az Európai Bizottság kifogásai technikai jellegűek, és gyorsan, mintegy fél év alatt rendezhetőek. Költségvetési szempontból ma Magyarország számára kedvezően lejt a pálya – jegyezte meg Orbán. A szerkezeti kiigazítások megvalósíthatósága szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte a belső politikai stabilitás megőrzését, és kiemelte, hogy Magyarország számára jelentős előnyt jelent a nagy fokú belső stabilitás. Utalt arra, hogy egyes országoknak – például a spanyoloknak – még meg kell hozniuk azokat a nehéz lépéseket, amelyeken Magyarország már túljutott. 

Orbán szerint lehet ugyan vitatkozni arról, hogy milyen eszközökkel kellett, illetve lehetett volna beállnia Magyarországnak a mostani irányba, de azt senki nem vitatja, hogy ez az elért irány jó. A miniszterelnök hangsúlyozta ugyanakkor: azt egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy sikeres a magyar gazdaságpolitika. Az iránya helyes, és már „vannak sikerpontjaink” – állapította meg. Elmondta, hogy ezen a csúcstalálkozón hosszú idő óta először derűlátó volt a hangulat. Kitért arra is, hogy a pénteken aláírt új pénzügyi paktum is szerepet játszik abban, az EU és azon belül az euróövezet pénzügyi értelemben is cselekvőképes tényező benyomását kelti.

Összesen 220 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyarok Pásztora
2012. március 03. 12:56
Viktor ! Nem kell komcsiliberál szabadság/demokrácia ! Jó nekünk a magyar is !
egypolgár
2012. március 03. 09:41
Nem tudom, hogy sírjak e vagy nevessek mikor a főcímet olvasom. A jelenlegi gazdaságpolitika éppen az iránya miatt nem sikeres. Úgy gondolom, hogy ha már Orbán saját tábora is ezt harsogja akkor már vannak bajok. Csikán Attila vagy Járai Zsigmond aligha hiszem, hogy ballib lenne de már ők is óbégatnak, hogy ez az irány nagyon nem jó. Amellett, hogy irdatlanul sokba került már eddig is még mindig nem lenne késő megfordulni. A legnagyobb baj az, hogy Orbán Viktor jelenleg maga a fidesz és teljhatalommal irányít. Matolcsi is csak báb ahogyan Xerox Pali bácsi is. Addig amíg a "nagy vezírt" nem sikerül valakinek meggyőzni, netán beadni az elgurult gyógyszerét addig nem lesz itt irányváltás.
Felebarát
2012. március 03. 09:05
1992-ben felvették a Liberális Internacionáléba. muhahah :D
Yuing
2012. március 03. 08:58
Egy kigyógyult véleménye Mellár Tamás : "Személyes véleményem azonban az, hogy az egykulcsos adó igazságtalan, mert a nagyobb jövedelműeknek nagyobb arányban kellene hozzájárulniuk a közteherviseléshez - ez megoldható úgy, hogy nem csökken a produktivitásuk. Viszont a jelenlegi megoldás nagy hibája, hogy a kiskeresetűektől von el jövedelmet, ami a nagyobb jövedelműekhez kerül, akik ennek arányában nem növelik a fogyasztásukat, vagyis nem segítik elő a gazdasági növekedés beindulását."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!