Sok embernek mostanra lett nagyon elege közállapotunkból
Belefáradt Orbán tizennégy évnyi kormányzásába és abba, hogy az ellenzék ez idő alatt nem tudta őt és rendszerét legyőzni.
Mesterházy Attila szerint az MSZP célja a negyedik köztársaság felépítése kell hogy legyen, és fontosnak, hogy a szocialista párt a következő két évben programalapú szövetséget kössön. Az MSZP elnöke erről az Iránytű című dokumentum vitáján beszélt.
Mesterházy Attila szerint az MSZP célja a negyedik köztársaság felépítése kell hogy legyen, és nem az 1989-es állapotok helyreállítása vagy a visszatérés a 2010 előtti kormányzati politikához. A szocialista párt elnök-frakcióvezetője a Politikatörténeti Intézet csütörtöki budapesti rendezvényén, ahol az MSZP ideológiai alapelveit rögzítő Iránytű című dokumentumot vitatták meg társadalomtudósok és párttagok részvételével, elmondta: a szocialisták 2006-ban elkövették azt a hibát, hogy mást ígértek a kampányban, mint amit kormányon tenni kényszerültek. Az MSZP nem eshet újra ebbe a hibába, 2014-ben nem győzhet megvalósíthatatlan programmal - hangsúlyozta, megjegyezve: ezért lényeges az Iránytű, amely a május 1-jére elkészülő MSZP-s szakpolitikai javaslatok ideológiai alapját képezi.
Mesterházy Attila fontosnak nevezte, hogy a szocialista párt a következő két évben olyan programalapú szövetséget kössön az erre nyitott demokratikus pártokkal és civil szervezetekkel, amelynek nem egyszerűen Orbán Viktor leváltása a célja, csupán eszköznek tekinti a negyedik köztársaság felépítéséhez és a stabil kormányzáshoz.
Lengyel László közgazdász, politológus elsősorban azért bírálta az Iránytűt, mert véleménye szerint nem ad megfelelő választ arra, hol van Magyarország helye a válsággal küzdő Európában. A Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója ugyanakkor helyesnek ítélte, hogy az MSZP a programírással a kormányzóképességét akarja bizonyítani. Boros László jogszociológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a baloldalnak a mélyszegénységben élőkön kívül a fogódzó nélkül lebegő, bizonytalan helyzetű középrétegeket is képviselnie kell. Krémer Ferenc szociológus azt mondta: az orbáni uralom azért is jöhetett létre, mert az 1989-es szisztéma szétmállott, senki sem hisz benne.
Több társadalomtudós írásban juttatta el véleményét az Iránytűről a vita szervezőinek. Tamás Pál szociológus azt jegyezte meg, hogy az MSZP-ről mára lekopott a baloldaliság és a kormányzati szakértelem imázsa, amely a kilencvenes években alakult ki. Szerinte a szocialistáknak ezek meglétét kell újra bizonyítaniuk, de ezt nehezíti, hogy a Fidesz az elmúlt években „az MSZP-re bízta”, hogy védje a kapitalizmusnak azt a változatát, amely világszerte pazarlóan és kártékonyan működik. Ágh Attila politológus a többi között arról írt, hogy az MSZP-nek „hármas tisztítótűzön” kell átmennie, leküzdve a korrupciót, bizonyítva kormányzóképességét és stratégiai programot kidolgozva a „tötyörészés” helyett.